Egy ide: visszavágott a kupavereségért a Videotonnak a DVTK (videóval)

Miután pár napja a Magyar Kupában még kikaptak a vasgyáriak Fehérváron, ezúttal a DVTK legyőzte a Fehérvárt. Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a mérkőzés elején gyorsan vezetést szerzett a DVTK Acolatse szabadrúgásból lőtt szép góljával, majd a ment a másodikért is a DVTK, de nem ért célt. A szünet után a piros-fehérek több helyzetet alakítottak ki, de Odyntsovnak is kellett védenie, egyszer pedig a kapufa is segített. A hajrában a vendégek mindent feltettek egy lapra az egyenlítésért, ám a DVTK is lezárhatta volna a mérkőzést, azonban további gól nem…

Tovább olvasom

Éjszaka helyreállt a vízszolgáltatás, de a probléma bármikor megismétlődhet, sőt egyre nagyobb lehet a baj

Komoly meghibásodás keletkezett Miskolctapolca városrész vízellátó fővezetékén november 3-án, szombaton este – közölte a Mivíz. A probléma vasárnapra csúcsosodott ki, amikor már lajtoskocsikkal kellett megoldani a terület kiszolgálását. A szakemberek ugyan soron kívül megkezdték a javítást, az ott lakók azonban nem találták kielégítőnek az ideiglenes ivóvízpótlást. A probléma hétfő hajnalra rendeződött, de jó, ha mindenki tudja, hasonló, vagy még komolyabb esetek bármikor történhetnek az elöregedett hálózattal Miskolcon, és ennek megoldásába a polgármesteri sikerpropaganda már édeskevés.

Tovább olvasom

Rézkori kincsek Hejőpapiból, kocsmaóra Sajószögeden

Villámgyorsan szaladt végig a közösségi médián azoknak a csodás edényeknek a fényképe, amelyet a miskolci Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztálya posztolt. Az archeológia után érdeklődő laikusok és a szakma is felkapta a fejét a páratlanul gazdag leletre, melyet pár napja egy sír mellékleteiként fedeztek fel. A kincsek további érdekessége, hogy az ásatás vezetője a következő héten egy közeli település kocsmájában tart majd előadást a régészetről és Hejőpapiban eddig felfedezett jelentős kincsekről.

Tovább olvasom

Ezt beszélik: miről írt a héten a független vidéki média?

Az eu-s pénzekből épült piacok hasznáról, a szomszédos országok bevásárlási árainak összehasonlításáról, a kínkeserves fogorvoshoz jutásról és a szülőkkel megfinanszíroztatott iskolai kerítésről olvashatnak többek között ezen a héten a független vidéki média ajánlójában. Akad azonban téma még emellett is: szó esik egy szegregátumban gazdálkodó család harcáról a rendőrségi tehetetlenséggel, megtudhatjuk, van-e esély valaha újra nyitni az ország egykor legszebb fürdőszállóját, és kiderül, mennyire könnyen boldogul egy átlag polgár az Ügyfélkapu-Google-Microsoft útvesztőjében.

Tovább olvasom