Koleszár Péter kezdeményezésére szombaton, augusztus 15-én reggel 8:15-kor önkéntesek gyűlnek össze a miskolci Tetemváron, hogy helyrehozzák a Deszkatemplom előtti, évek óta elhanyagolt korlátokat. A cél, hogy a történelmi épület környezete méltó állapotban várja a nemzeti ünnepet.
Tovább olvasomNap: 2026. augusztus 11.
Diákoktól veszik el a lehetőséget Kazincbarcikán – hiába a röplabda klub ajánlata, a tankerület köti az ebet a karóhoz
Hivatalosan a tankerület – melynek igazgatója információink szerint az egykori fideszes országgyűlési képviselő, Demeter Zoltán unokatestvére – részéről nem érkezett indoklás arra, hogy miért nem engedik a tanulókat a röplabda klub felújított csarnokában végezni a testnevelés órát. A helyiek egy petíció indításával igyekeznek kiállni a diákok mellett.
Tovább olvasomEzért nincs víz a Szarkahegyen – szomorú igazság, a megoldás sem egyszerű
Vízhiánnyal küzdenek a miskolci városrészben a helyiek, a probléma pedig a közösségi médiában is hangot kapott. Egy érintett szerint tíz napja kell nélkülöznie a szolgáltatást. Arra, hogy valójában mi okozza mindezt, hamar megjelentek a találgatások, a helyzet azonban a szakértő szerint összetettebb, mint a legtöbb elképzelés.
Tovább olvasomMit árul el egy gombóc fagylalt ára a gazdaságról?
Egy gombóc fagylalt 2026 nyarán jellemzően 600–700 forintba kerül Magyarországon, a turistaforgalom által kedvelt helyeken és a prémium alapanyagú ízeknél viszont ennél jóval magasabb árakkal is lehet találkozni. Az egyszerű nyári csemege ára azonban nem csak egy gasztronómiai kérdés, hiszen benne van a hazai bérszínvonal, az alapanyagok drágulása, az energiaárak és a vendéglátás minősége is.
Tovább olvasomTokaj főterén rajtol csütörtökön a kerékpáros világkupa
Tokajból indul csütörtökön az idei Nations’ Cup, hetedik alkalommal fogadja Magyarország a kerékpáros utánpótlás világelitjét.
Tovább olvasomHamarosan nyit a Barlangfürdő – mutatjuk, mennyit kell majd fizetni
Jövő héten, augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a Miskolctapolca Barlangfürdő – közel két évvel a tűzeset után, ami miatt a fedett fürdőrészt teljesen fel kellett újítani.
Tovább olvasomFrissítve! Óriási tűz Sajószentpéternél, égett a fél erdő – megfeszített munkával oltották el a tűzoltók (KÉPEK)
Egészen ijesztő, ez nem holmi apró bozóttűz. Borsod-Abaúj-Zemplén megye növényzete végzetesen kiszáradt az elmúlt hetek száraz és forró időjárásában, ilyenkor egy szikra is elég, hogy minden lángra kapjon. Sajószentpéternél elég komoly volt a gond… és még reggel sem volt rendben teljesen.
Tovább olvasomNagy a baj a BAZ megyei Csónakázó-tóban, a vízminőség kritikus, tömeges a halpusztulás
Nem elég, hogy a város közvetlen közelében egy farkasfalka megtizedelte a juhokat egy egyébként lakott területen, igencsak aggasztó a helyzet a barcikai Csónakázó-tónál is, már a kármentést szervezik.
Tovább olvasomNemrég nyitották újra a korábban Lázárék által bezárt vasútvonalat, most kigyulladt a vonat klímája
Alig több mint egy hete közlekedik az újranyitott vasútvonalon a motorvonat, a MÁV pedig igyekszik az elérhető legjobb kényelemről gondoskodni az utasok számára, persze a lehetőségekhez mérten. Szinte mindig légkondicionált motorvonattal utazhattak, ám annak klímája most látványosan megadta magát.
Tovább olvasom