A világ élvonalában a tokaji eszencia

Megosztás

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb és egyik legnagyobb presztízsű borversenyét, a Decanter World Wine Awards-ot. A megmérettetésre 57 országból érkeztek nevezések, összesen mintegy 17 000 bort értékelt vakon a 248 fős szakértői zsűri, köztük 72 Master of Wine és 22 Master Sommelier is. A verseny egyik legkiemelkedőbb eredményét a Grand Tokaj Terroir Selection Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013 érte el: 97 ponttal a bor bekerült a mezőny legjobb 0,81%-át jelentő platinaérmesek közé.

A verseny idei, 2025-ös fordulóját Londonban rendezték, ahol 35 ország vezető borszakértői vettek részt a többkörös értékelésben. A 95 pont feletti borok jutottak tovább a végső bírálati szakaszba, amely végül 50 ‘Best in Show’, 137 platina és 732 aranyérem kiosztásával zárult.

Mint a Grand Tokaj közleményéből megtudtuk, a tétel az első eszencia a pincészet történetében, amely amforában érlelődött, ráadásul máris nemzetközi elismerésben részesült.

A bírálók „folyékony aranyként” jellemezték, kiemelve benne az édes karakter és a lenyűgözően élénk savak lenyűgöző egyensúlyát. Ez a kivételes eredmény a borászati szaktudás mellett a Tokaji borvidék különleges adottságait, az aszúszemek minőségét, az évjárat kiemelkedőségét és a 10 éves érlelés értékét is dicséri.

„Olyan pillanat ez, amire sokáig emlékezni fogunk, épp, mint az a nyári nap 2024-ben, amikor 10 év után megbontottuk az első kőagyag amforát a Szegi pincében.” – fogalmazott Áts Károly, a Grand Tokaj főborásza. „Ennyi év után meglepő volt, mennyire friss és üde ez az eszencia” – tette hozzá.

Magyarország három platinaérmet, 16 aranyat, valamint 63 ezüstöt és 70 bronzot gyűjtött be. A három magyar platina közül kettő tokaji bor (eszencia és aszú), míg a harmadikat a Kreinbacher Birtok Brut Classic Magnum 2019, egy tradicionális somlói pezsgő érdemelte ki. Külön érdekesség, hogy az aranyérmes tokaji borok között ezúttal a száraz furmintok kerültek túlsúlyba.

Képek: Grand Tokaj

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek