Miért bizonytalan az avasi libegő megépítése?

Megosztás

Miskolc polgármestere egy szerdai Facebook posztban tett újabb nagy bejelentést a város fejlesztésével kapcsolatban. Ezúttal a már korábban megálmodott avasi libegőt hozta szóba, és közölte a “jó hírt”, miszerint kormányzati és Európai Uniós finanszírozásból a beruházás meg fog valósulni. Azonban úgy tűnik, Tóth-Szántai József talán nem a kellő figyelemmel olvasta el a Magyar Közlöny erre vonatkozó sorait, vagy előzetes ismeretek hiányában ismét sikerült egy olyan ígéretet megfogalmaznia, amelynek teljesítése a későbbiekben még okozhat neki fejfájást.

A közelmúltban már több ízben beszámoltunk arról, hogy Miskolc jelenlegi városvezetése gyakorta keveredik ellentmondásba saját kijelentéseivel, valamint, hogy a Fidesz kampányában beharangozott ígéretek beváltása korántsem a várt ütemben halad.

Néhány alkalommal olyan fejlesztések tervekről is hallhattunk Tóth-Szántai Józseftől, melyek kivitelezése a szakértők szerint több okból kifolyólag gyakorlatilag lehetetlen. A polgármester legújabb merész kijelentése, hogy az Avast a belvárossal összekötő libegő 5,72 milliárd forintos támogatásból meg fog valósulni.

Tóth-Szántai József

❗️Hivatalos❗️ 5,72 milliárd forintos kormányzati támogatás Miskolcnak az avasi libegőre! ➡️ Megjelent a Magyar Közlönyben: kormányzati és Európai Uniós támogatással megvalósul a belvárost az…

Az elképzeléssel önmagában nem is lenne baj, és a Magyar Közlöny szerint az uniós alapokból származó források felhasználási terveiben az avasi libegőt érintő beruházás valóban szerepel. Szerencsére egy szemfüles hozzáértő kiszúrta, és a polgármester bejegyzése alatt egy hozzászólásban meg is említette, hogy a dokumentum nem tartalmazza sem az “állami támogatás” sem a “megvalósul” kifejezéseket.

Ez annyit tesz, hogy a projekt bizonyos feltételek mellett megvalósulhat. Tehát a Tóth-Szántai József által két felkiáltójellel nyomatékosított “hivatalos” jelző arra a kijelentésre, hogy ez a beruházás kormányzati és uniós támogatásból “megvalósul”, kissé elhamarkodottnak és felelőtlennek hat.

Annál is inkább, mivel ezeknek a szükséges feltételeknek a sikeres teljesülése – Miskolc és az ország jelenlegi helyzetét tekintve – a legkevésbé valószínű.

Méghozzá azért, mert ez az 5,72 milliárd forintos támogatás együttesen foglalja magába a kormányzati, illetve az Európai Uniós hozzájárulást, azonban az utóbbinak jelentős részétől Magyarország már elesett az elmúlt három évben, ráadásul további források elvesztése várható.

Az avasi libegő létrehozása ugyanis az IKOP (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) Plusz keretében zajlana, amelynek jelentős részét tenné ki az Európai Uniós Kohéziós Alap. Ez pedig a Magyarországgal szemben felfüggesztett uniós alapok között szerepel már 2022 óta, mivel az EU korrupciós kockázatok és összeférhetetlenségi aggályok miatt zárolta ezeknek a forrásoknak több mint a felét.

A szükséges összeg nagy részéhez tartozna még a szintén az EU által biztosított Regionális Fejlesztési Alap, amely ugyancsak a kohéziós politika része, és az uniós döntés értelmében az ebből származó források jelentős részét is felfüggesztették Magyarországgal szemben a jogállamisági feltételek nem teljesítése miatt. A Kohéziós és regionális Fejlesztési Alapok együttesen 85 százalékban járulhatnának hozzá a projekt megvalósulásához, míg a szintén bizonytalan lábakon álló hazai forrás 15 százalékot tenne ki.

A forráskeret 85%-a a Kohéziós Alapból (KA) illetve az Európai Regionális Feslesztési Alapból (ERFA) származna

Ismerve a magyar kormány politikáját, jelenleg vajmi csekély esély látszik arra, hogy változtatna a hozzáállásán annak érdekében, hogy eloszlassa az Európai Bizottság aggályait és eleget tenne a kívánalmaknak korrupció és összeférhetetlenség terén. Vagyis a Tóth-Szántai József által hivatalosnak és biztosnak vélt megvalósulásához szükséges összeg érkezése nagyon is kétséges.

Érdemes szót ejteni a projekt kivitelezésére szánt 5,72 milliárd forint maradékáról, vagyis az ígért kormányzati forrásból bejövő 15 százalékról is. Tekintettel Magyarország kétségbeejtő költségvetési statisztikáira – valamint arra, hogy még a Lázár János által felajánlott biankó csekk kifizetése is elmaradt -, ennek a pénznek a beérkezése sem tűnik garantáltnak, bármilyen jó barátságot is ápol Miskolc polgármestere a magyar kormánnyal.

Logikusan végiggondolva tehát kijelenthetjük, hogy szép reményeket táplálhat a helyiekben az avasi libegő létrejötte, azonban a fentieket figyelembe véve talán nem érdemes ezt még hivatalos, biztosan megvalósuló fejlesztésként elkönyvelni. Arról nem is szólva, hogy a közösségi oldalon Tóth-Szántai József bejegyzése alatt már sokan szóvá tették, hogy volna Miskolcon számos fontosabb, pénzt igénylő tennivaló, mint a belvárost az Avassal összekötő libegő megépítése. Ezek között pedig elsőként szerepelhetnének az eddig tett ígéretek beváltására irányuló komolyabb intézkedések, melyek közül a legtöbben a tömegközlekedés rendbetételét illetve az utak aszfaltozását említik.

Fotó: TSZJ Facebook, palyazat.gov.hu

A nyitókép Révai Márton diplomamunkájának illusztrációja az Építészfórum oldaláról

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem a Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek