Tegye fel kérdéseit Kéri Lászlónak és Petschnig Mária Zitának és nyerjen ingyenes belépőt!

Megosztás

Ahogy arról már többször beszámoltunk, a Borsod24 meghívására május 7-én Miskolcra látogat Kéri László politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász. Most pedig arra is lehetősége nyílik a Borsod24 olvasóinak, hogy feltegyék a szerintük legfontosabb kérdéseket.

Nagy érdeklődés övezi Kéri László és Petschnig Mária Zita előadását Miskolcon is. Így volt ez korábban Mádon is, ahol teltházas rendezvényt tartottak a szakértők, amiről mi is részletesen beszámoltunk. Jegyek még továbbra is kaphatóak ide kattintva, de már akár személyesen is megvásárolhatják a jegyeiket a Győri kapu 21. alatti irodánkban, ahova a 80-as kapucsengő segítségével tudják bejutni. Itt munkaidőben, 8 és 16 óra között szerezhetők be a jegyek. Bővebb információ: 06709456010.

Most pedig önök is elküldhetik kérdéseiket, így az előadás során ezekre részletesen ki tud térni Kéri László és Petschnig Mária Zita. Ennek érdekében nem kell mást tenniük, mint az alábbi felületen megírni azt a kérdést/kérdéseket, ami önöket legjobban foglalkoztatja.

A rendezvény során igyekszünk minden felmerülő kérdést megválaszolni és körüljárni.

A kérdéseket beküldők között két ingyenes belépőjegyet is kisorsolunk majd az eseményre.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek