Mindenszentekre megszépülnek a miskolci temetők

Megosztás

Az őszi nagytakarítás jegyében készülnek Mindenszentek ünnepére Miskolcon – a temetők és környékük is megszépülnek.

Átfogó tisztasági akcióba kezdett Miskolc városa a közelgő Mindenszentek alkalmából. A Polgármesteri Hivatal “Őszi nagytakarítás Miskolcon” elnevezésű programja keretében nemcsak a város, de valamennyi önkormányzati temető és környéke is megújul. A munkálatok érintik többek között a Szentpéteri kapui köztemető, a Lyukói, Bükkszentlászlói, Hámori, valamint az Ómassai Alsó és Felső temető, továbbá a Vasgyári és Perecesi temető területét. A tisztítási munkálatok a nem önkormányzati fenntartású sírkertekre is kiterjednek.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai már két hete kiemelt feladatként kezelik a területek rendbetételét. Összesen ötven dolgozó végzi a fűnyírást, kaszálást, illetve gondoskodik a keletkezett zöldhulladék elszállításáról. Emellett jelentős mennyiségű, mintegy 90 tonnányi vegyes hulladékot távolítottak el a sírok környékéről, és elvégezték a temetői közlekedési utak takarítását is. A Szentpéteri kapui köztemetőben az árusító faházak tetőzetét is felújították, valamint környezetbarát gyomirtási kísérletet hajtottak végre a díszparcella egy részén.

A rendőrség az ünnep közeledtével fokozott figyelmet fordít a temetőlátogatók biztonságára. A hatóság felhívja a figyelmet az értékek védelmére, mivel az emlékezés perceiben a bűnözők kihasználhatják a látogatók óvatlanságát. Különösen ügyelni kell a táskákra, kerékpárokra és a parkoló autókban hagyott tárgyakra.

A megnövekedett forgalom miatt különös óvatosságra intenek a közutakon is. A rendőrség hangsúlyozza, hogy az ünnepi időszakban többszörösére nő a forgalom, és a rövidülő nappalok, valamint a csökkenő látótávolság további kockázatokat rejt. A gyalogosoknak és kerékpárosoknak javasolják a fényvisszaverő eszközök használatát, míg az autósoktól fokozott figyelmet kérnek, különösen a gyalogátkelőhelyeknél és a buszmegállók környékén.

A nyugodt megemlékezés biztosítása érdekében a rendőrség idén is együttműködik a polgárőrséggel, hogy megelőzzék a bűncselekményeket és közlekedési baleseteket a temetők környékén.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek