Kiemelkedő fizetések minimális teljesítményért? Az MCC-nél lehetséges

Megosztás

Újabb adatok szivárogtak ki az MCC (Mathias Corvinus Collegium) pénzügyi működéséről. A Direkt36 által megszerzett dokumentumokból kiderül, a kormányközeli intézmény egyes alkalmazottai kiemelkedően magas fizetést tehettek zsebre, miközben tanítaniuk alig kellett.

A Direkt36 információi szerint nem csak a ledolgozott munkaidővel, hanem az elvégzett munka tudományos színvonalával is komoly problémák adódtak. Továbbra is átláthatatlanok az MCC pénzügyei, ami sokakban aggodalomra adnak okot, és fenntartásokkal kezelik a közpénzek felhasználásának módjait is. Az intézmény ugyanis jelentős állami támogatásban részesül, ami miatt a közvélemény elvárása annak gazdálkodásával kapcsolatban fokozott.

A Direkt36 birtokába jutott, 2023-as dokumentumok szerint például az MCC Szólásszabadság Műhely nevű szervezeti egységének éves bérköltsége – adókkal és járulékokkal együtt – 12 millió forint volt, miközben a szervezet egyetlen főt foglalkoztatott heti 20 órában, műhelyvezetői munkakörben. A műhely vezetője Koltay András, aki nemcsak MCC-s munkájával kötődik a kormányzathoz, 2021 óta ő a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács elnöke.

Nem Koltayé ez egyetlen műhely, ahol jelentős összegek folynak el fizetésekre. Az MCC Story Labben a dokumentumok alapján az egész éves, 48 millió forintos bérköltséget egy emberre, a vezetőre fordították. Az MCC Story Lab vezetője, Köbli Norbert a jelenlegi filmtámogatási rendszer egyik legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírója, az elmúlt néhány évből olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A játszma, az Apró mesék, az Örök tél, a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm, a Katinka vagy a Blokád, amely Magyarország 2022-es Oscar-nevezése volt.

Köblit sem csak a tanítás köti az MCC-hez. Egy hónappal azután, hogy az intézményt fenntartó alapítvány 2023 júniusában 98,41 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Libri-Bookline-csoportban, Köbli bekerült a cég igazgatóságába is, ahol munkájáért abban az évben havi 350 ezer forintot kapott.

A Direkt36 arról is ír, hogy a dokumentumok alapján a milliós fizetésekhez nem mindig társul érdemi oktatási munka. Koltay András műhelyének 2023-as eredményei között két kurzus megtartása szerepel, valamint az, hogy Koltay előadó volt harminckét rendezvényen, miközben a műhelynek nem volt műhelytagja, azaz ott kutatást végző, volt MCC-s diákja. Köbli műhelyének egy műhelytagja volt.

A Direkt36 megkereste a szakkollégiumot és a műhelyvezetőket a kimagasló fizetésekről és a műhelyekben zajló oktatási munkáról. Az MCC sajtóosztálya megjegyezte, hogy a pénzügyi adatokban van pontatlanság, de azt nem árulták el, hogy ez alatt mit értenek. Válaszukban még azt hangsúlyozták, hogy a kérdésekben szereplő munkatársaik „hazai és nemzetközi szinten jegyzett szakemberek, akik egytől egyig szakmájuk legjobbjai közé tartoznak és az MCC meghatározó oktatói.”

Nem ez az első eset, hogy a Direkt36 a kormányközeli MCC pénzügyeivel foglalkozik. Tavasszal belső iratok alapján tárták fel, hogy az intézmény rengeteget költ luxus kategóriás étel-és italellátásra, utazásokra és külföldi vendégelőadókra. 2023-as téli táborukat – amely bruttó 100 millió forintba került – például egy négycsillagos szlovákiai szállodában tartották. Volt olyan rendezvényük, ahol csigát és pezsgőt szolgáltak fel. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek