Négy miskolci színművésszel készült interjúk olvashatók a most megjelent (de boltban nem kapható) kötetben.
A magánkiadásban napvilágot látott könyv a tavalyi Nem volt az, hogy ez mi lesz folytatásának vagy ikerkötetének tekinthető. A szerző ezúttal is Bujdos Attila, újságíró, volt lapszerkesztő (Észak-Magyarország), aki legutóbb öt interjút szentelt a Miskolci Nemzeti Színház jelenkori témájának, ha úgy tetszik, azon belül a Béres Attila-korszaknak (a szakember ), amelyben nevezett mellett négy rendezőtársa, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté és Szőcs Artúr szólaltak meg. A mostani újabb négy interjúban pedig miskolci színpadról ismert színészek: Prohászka Fanni és Mészöly Anna, illetve Fandl Ferenc és Simon Zoltán.
Amiként az első kötet esetében érdekes koncepció és megoldás volt, most is kikerülte a szerző a hivatalos könyvkiadás buktatóit, és olyan formában teszi közzé írásait, hogy azt bárki ingyenesen letöltheti. Méghozzá erről a tárhelyről.
A fenti blogbejegyzésben így utal műveire az alkotó:
A Miskolci Nemzeti Színház Béres Attila igazgató nevéhez és a művészeti tanács modelljéhez kötődő korszakáról szólt a Nem volt az, hogy ez mi lesz (Szoba Kiadó, 2025) című kötet öt beszélgetése.
Elkészült az ikerkönyv: a rendezők után négy színész elbeszéléséből rajzolódik ki, hogy mi a színház itt és most (és előtte és azóta) a számukra.
(A grafikus-tördelő mindkét esetben Tellinger András volt.)
A poszt idézeteket közöl a megszólaltatott színészektől:
Fandl Ferenc:
„Kétféle színházi alkotó van szerintem. Az egyik mindenáron, minden létező módon megpróbálja megkeresni, hogy amit csinál, az miért igaz. A szerző, az anyag, a történet hol igazolja azt, aminek ott valójában történnie kell. Én ezzel szemben azt mondom: fogadjuk el, ami oda van írva, és teremtsük meg annak az igazságát. A színházban nem keresni kell az igazságot, hanem teremteni. Mélyen kell hinni abban, hogy amit csinálok, az igaz. Valamit rám bíznak, megnézem, elolvasom, első blikkre kitalálom. Vagy mond nekem valamit. Megkeresem az eszközeit, amik azt a történést igazzá teszik.”
Simon Zoltán:
„Az elején végtelen ambícióval, tanulni vágyással rendeltem alá mindent a fejlődésemnek. Lépésről lépésre gondolkoztam. Szeretnék minél nagyobb feladatokat kapni. Azokat szeretném minél jobban megoldani. Aztán, amikor megérkeztek a nagy szerepek – a Liliom, Ádám Az ember tragédiájában –, azt gondoltam, annyira jó lenne még jobb színésznek lenni. Még magabiztosabbnak. Még többet tudni magamra szedni. Akkor már készen álltam.”
Prohászka Fanni:
„Az információk, a találkozásokhoz kapcsolódó érzéseink: búvópatakok. Van, hogy éppen rárímelnek a szituációra, amivel a színpadon dolgozunk. Megadják a mélységét annak, amit csinálunk. Nemcsak a kapcsolódásokkal. Hanem hogy magával hol tart éppen az ember. A színészetre azt mondják, nem lehet eltakarni, mindenképpen az fog látszani, ami te vagy és ahol te tartasz. Benne van a színészetben, ami az emberrel történik: a szép élmények, a tragédiák, az örömök és a veszteségek. Az eredmények. Ez hozzá adódik, építi az embert és a színészetét is.”
Mészöly Anna:
„Amikor ide kerültem a kisebb egyetemi termünkből, nekem bizonyos pillanatokban azzal is meg kellett küzdenem, hogy érthető legyen, amit mondok. Tartalmilag és konkrétan, a szöveget tekintve is, mert ahogy Gáspár Tibi mondta mindig, amit nem ért a néző, az nincs. Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy hát mégis: szeretnél valamit közölni Anna? Igen! Akkor nyisd ki a szádat! Legfeljebb hibázol. Ez segített. Erőt vettem magamon és félretettem a bizonytalanságot a hozzáállást tekintve, mert úgy éreztem – és érzem azóta is –, hogy értelme van a színháznak, a színészetnek bennem, számomra és remélem ezáltal mások számára is.”
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
