Fantasztikus képek – így épült a Nemzeti Összetartozás Híd a kezdetektől az átadásig

Megosztás

Egy profi fotós szemével kísérhetjük végig a változásokat, aki Sátoraljaújhelyen folyamatosan lépésről lépésre végigfotózta először a híd leendő helyét változtatások nélkül, majd a kezdeti munkálatokat, végül a híd teljes építési szakaszait. Igazi csemege.

A függőhíd hossza 700 méter, 200 tonna a súlya, 83 méter a legmagasabb pontja, 4 milliárd forint az építési költsége. Az építkezést a környékbeliek nem nézték jó szemmel, a Borsod24 pedig azt is kiderítette, hogy a hasonló európai turisztikai attrakciók nem csupán kevesebb pénzből épültek, de némelyiket teljesen ingyen látogathatják az érdeklődők egész évben.

Bőven volt is egyébként botrány már az építés során is, a helyiek közül rengetegen kiakadtak a híd előzetes egyeztetés nélküli megépítésén, illetve a végeredményen is. Több ottani lakónak a feje felett vezet a híd, ami több különálló problémához is vezet(het). ahogyan az építés során lezuhanó súlyos daraboknál már vezetett is.

Négymilliárdnyi közpénzből épül(t) meg az új turistalátványosság, amely valóban nagyon látványos. Ám van egy másik vetülete, teljesen tájidegen, környezetromboló és a helyiek korábban meglevő nyugalma immáron a semmibe veszett, ráadásul többször is estek már le tárgyak a hídról életveszélyesen.

A zempléni kisváros, Sátoraljaújhely tehát 4 milliárd forint közpénzt kapott, hogy megépítse a világ leghosszabb üveghídját a településhez tartozó Szár-hegy és a Várhegy között. Turistalátványosságnak szánják, évente legalább félmillió fizető vendégre számít a város – írta a Népszava. Csak a helyiek nem értik, hogyan kerültek egyik pillanatról a másikra a híd alá.

Kevesen beszélnek róla, de komoly problémát okoz, hogy elképesztően sok fát kellett kivágni az épülő híd miatt, erről is készített számos fényképfelvételt Tóth István, aki a híd teljes építését megörökítette a kezdetektől az átadásig. Ezekből az érdekes fotókból csemegézünk a Borsod24-nél most, a szerző engedélyével.

Időrendi sorrendben, kezdjük 2021-gyel. A hegyek az eredeti állapotukban.

2022-23, az építkezés láthatóbb kezdete, közte a temérdek fa kivágásával.

Közben el is érkeztünk 2023-2024-hez, amikor igazán felgyorsultak a történések.

Elkészült. Látványnak egyértelműen gyönyörű. Szeretjük, vagy nem szeretjük?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek