„Sokan harcba szálltak már a városvezetői székért a borsodi megyeszékhelyen, de sz@rral még senki nem kampányolt” – viccelődött az egyik kommentelő Fintor Zsolt duguláselhárító vállalkozó Facebook-posztja alatt. A bejegyzésben azt jelentette be a szakember, hogy a négy korábban megismert jelölt mellett ő is igényt tartana Veres Pál rövidesen megüresedő polgármesteri székére.
A félig humoros, félig kesergő hozzászólást arra a szlogenre alapozta a miskolci választópolgár, amelyet Fintor kampánya fő üzenetének választott, és amelynek szóhasználata enyhén szólva sem a legfinomabb. Eszerint „Miskolcon már több tízezer embert húztam ki a sz@rból, és látva az elmúlt hetek, hónapok, évek eseményeit, nagy szüksége van Miskolcnak arra, hogy valaki kihúzza a sz@rból.”
A Kistokajban élő és duguláselhárítással foglalkozó, háromgyerekes szakember lapunk megkeresésére elmondta, ő a többi jelölttel ellentétben valóban függetlenként szeretne részt venni a választásokon, nem áll egyetlen szervezet, párt sem a háta mögött.
Felvetésünket, miszerint az indulása egyszerű kampányfogás lenne saját vállalkozásának reklámozására, határozottan cáfolta, de a Borsod24 mégis ezt a lehetőséget tartja a legvalószínűbbnek, hiszen Fintor a korábbiakban is egészen rendhagyó, meghökkentő marketingfogásokkal operált. (Például: „Engem hívj, ha fintorogsz a büdöstől. Senkit sem hagyok sz@rban. Gépi duguláselhárítás, vízszerelés.”)
A jelölt önmagáról azt is elmondta, hogy csak néhány éve költözött feleségével és gyermekeivel Kistokajba, előtte a megyeszékhelyen élt, a Mátyás király utcán lakott. „Szeretem és ismerem Miskolcot, ott dolgozom. Ha sikerül nyernem, én nem azt fogom nézni, hogyan lehet a zsebet megtömni, hanem egy szakemberekből álló csapatot fogok létrehozni, és velük dolgozom majd. Jelenleg sokan ülnek olyan helyen a városi apparátusban, amihez igazából nem is értenek, ezt az állapotot meg kell szüntetni” – tette hozzá.
Lapunknak a friss jelölt azt is elárulta, hogy munkája mellett polgárőri feladatokat is ellát a falujában, ezen kívül a horgászat és a búvárkodás tartozik a kedvenc hobbijai közé, de egyetlen más kihívás elől sem ugrik el. Nemrégiben például egy fotózásra kérték fel, ahol kedvenc stílusában, viking ruházatban és felszereléssel kellett pózolnia feleségével együtt. Kiderült: nagyon élvezte a feladatot, arra pedig kifejezetten büszke, hogy a képek egy amerikai fotós magazinban is megjelentek illetve díjat nyertek. (Címlapképünkön ezt a felvételt láthatják.)
A város legfrissebb polgármesterjelöltje a duguláselhárítás, a modellkedés és a városvezetés mellett a zenéhez is ért. Muzikalitását is megcsillantotta már korábban, amikor a Facebook oldalán egy feleségével közös produkciót is közzétett.
Emlékeztetőül: eddig Tóth-Szántai József, Dr. Barkai László, Varga Andrea és Lehoczki László jelentkezett be a polgármesteri címért Miskolcon, de a hírek szerint hatvan nappal a választások előtt további nevek felbukkanása is várható.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!