Habár tavaly minden jel arra mutatott, hogy lassan véget ér a több éve húzódó pereskedés, de a pénteki döntés értelmében hamarosan egy új eljárás indul a hejőcsabai cementgyár ügyében.
A Kúria – a felülvizsgálati kérelmet részben alaposnak találva – hatályon kívül helyezte az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék által a hejőcsabai cementgyár ügyeként ismert közigazgatási perben 2023. július 14-én hozott ítéletet és új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasította a bíróságot.
A Kúria a megismételt eljárásra előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a bizonyítási eljárást a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) rendelkezéseinek megfelelően kell lefolytatni és a peres szakvélemény, valamint a magánszakvélemény közötti különbségekből fakadó ellentmondásokat e törvény bizonyítási rendszerének segítségével kell feloldani. Előírta, hogy a megismételt eljárásra is vonatkozik, hogy továbbra is figyelembe kell venni az Európai Unió C-637/18. számú ügyben hozott ítéletében foglaltakat.
Egyebekben a Kúria egyetértett azzal, hogy a létesítésre vonatkozó szabályok szerint kellett elbírálni a kérelmet, így erre vonatkozóan a törvényszék ítélete nem jogszabálysértő.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, a miskolci cementgyárat tulajdonló és üzemeltetni kívánó HCM 1890 Kft. még 2015 februárjában kért engedélyt az újraindulásra, ami már akkor is aggodalomra adott okot a helyiekben. Ennek oka, hogy a gyárat korábban üzemeltető társaságok 1997-ben engedélyt kértek és kaptak a környezetvédelmi hatóságtól arra, hogy saját tevékenységük során keletkező 34 féle veszélyes és egyéb hulladékot energetikai céllal hasznosítsák (azaz elégessék), amit 2000-ben – igaz csak 31 féle hulladékra – meghosszabbítottak.
– A vállalat 2004-ben 181 tonna műanyag hulladékot égetett el ilyen módon, majd a következő évben kísérleti engedély alapján gumiabroncs és szerves hulladékok elégetésére is engedélyt kapott, annak ellenére, hogy ez ellen akkoriban több helyi társadalmi szervezet is tiltakozott – idézte fel két évvel ezelőtt F. Nagy Zsuzsanna az ügy előzményeit. Akkor is éppen a rajtvonaltól indult újra az eljárás.
Az elhúzódó jogi hercehurcáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!