Ha eddig esetleg nem volt elég minden “nemzeti”, akkor már lett Nemzeti Vízművünk is. Az ország felén az új társaság biztosítja a víziközmű-szolgáltatást.
Tavaly 844 önkormányzat döntött úgy, hogy átadják az ellátási felelősséget, illetve az ehhez kapcsolódó víziközmű-vagyont, és csatlakoznak az állami szolgáltatók köréhez. Mint ismert, tavaly decemberétől az államhoz került a jelentős veszteséggel működő MIVÍZ Kft. is. (Megjegyzés: a rezsicsökkentés kötelező bevezetéséig a MIVÍZ egy remekül működő cég volt, csak ezután lett veszteséges.)
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a korábbi szervezeti integrációk során a műszaki integráció nem történt meg, most lehetőség van erre – közölte a Minap.hu.
A hálózati vízveszteség csökkentése érdekében rekonstrukciós programot indítanak, a rekonstrukciós feladatok megvalósítását előkészítő tervezéshez támogatást biztosítanak az érintett víziközmű-szolgáltatóknak – ismertette. Példaként említette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két szolgáltató is van, ahol 50 százalék körüli a hálózati vízveszteség, tehát a kitermelt víznek a fele nem jut el a fogyasztókig.
A rendszerek összekötése lehetőséget teremt az energiatakarékosságra is, a víz árában ugyanis csaknem 40 százalék az elektromos energia ára. Ha a vízveszteséget csökkentik, akkor az erre eső energiát is meg lehet spórolni – mutatott rá.
V. Németh Zsolt elmondta, hogy a Nemzeti Vízművek Zrt. a vis major helyzetek kezelése érdekében létrehozza az állami tulajdonban lévő víziközművek közös raktárbázisát. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy nem szeretnék megszüntetni a kapcsolatot az önkormányzatokkal azután sem, hogy átadták az ellátást, ezért a Nemzeti Vízműveken belül minden szolgáltatónál önkormányzati konzultációs tanácsot hoznak létre.
Idén meghaladja a 100 milliárd forintot az a forrás, amelyet kifejezetten a régi hálózatok megújítására szeretnének fordítani – jelezte az államtitkár.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!