Huszonkét év után felújították a miskolci központi kórház fontos épületét

Megosztás

1976-ban épült, de 2002 óta nem újították fel. Most végre elvégezték a fontos munkálatokat a sterilizálón. A padlótól a mennyezetig megújult.

Teljesen megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház központi sterilizálója, az épületet szerdán ünnepélyes keretek között adták át – számolt be róla a Minap.hu. Az eseményen először az egészségügyi intézmény megbízott főigazgatója szólt, aki elmondta, a munkálatokra már nagy szükség volt, hiszen az 1976-ban átadott épületet több mint húsz éve, 2002-ben újították utoljára fel.

Büdi László kiemelte, a teljes egészében önerőből megvalósult beruházást, még a korábbi főigazgató, Révész János kezdeményezte és ő is vezényelte le. Révész Jánost még az óév utolsó napjaiban nevezte ki Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) élére. A korábbi igazgató elmondta, minden kórház életében kiemelt jelentősége van a sterilizálásnak, ezért sem mindegy az, milyen körülmények között működik az erre a feladatra szakosodott szervezeti egység.

A felújítás kétszáznyolcvanmillió forintból valósult meg, a munkák során mintegy négyszáz négyzetméternyi terület újult meg. Cserélték a fal és padlóburkolatokat és a feladatellátás kiszolgálását biztosító gépészeti, villamos-, technológiai és energetikai rendszereket is. A teljes működés visszaállása februárra várható.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek