Révész János, a BAZ megyei kórház főigazgatója lesz az új országos kórházi főigazgató

Megosztás

Pintér Sándor javaslatára január elsejei hatállyal Dr. Révész Jánost, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Kórház főigazgatóját nevezi ki Orbán Viktor Országos Kórházi Főigazgatóság élére.

Dr. Révész János elődjét, Jenei Zoltánt még novemberben menesztették a pozícióból, mellette távozásra kényszerült a gazdasági főigazgató-helyettes, Tóbiás Tamás is. Ezt követően átmenetileg  Szondi Zita általános országos kórházi-főigazgató helyettest bízta meg a főigazgatói feladatok ellátásával.

Majd december közepén valóságos leszámolás következett a kórházak élén.Pintér Sándor belügyminiszter egyszerre 24 kórházigazgatót mentett fel, köztük a Kazincbarcikai Kórház igazgatóját is. A döntés meglepő lehet, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy például a kórházi fertőzések tekintetében a Kazincbarcikai Kórház kiemelkedően jól teljesít, az egyik legalacsonyabb fertőzésszámot produkálta országosan a vizsgált időszakban. Erről egyébként ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A leszámolás oka feltételezések szerint a gazdasági problémákra vezethetők vissza. Soha korábban nem volt még akkora a kórházak felhalmozott adóssága, mint idén. Az adósság mértéke már év elején is rekordokat döntött, az akkori közel 34 milliárdos állománnyal, de ez novemberre már a 125 milliárd forintot is meghaladta.

Dr. Révész János 2018 szeptembere óta vezeti/vezette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat. Előtte a megyei kórház Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum centrumvezető főorvosa volt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Forrás:Minap.hu

Kapcsolódó cikkek