Köztiszteletben álló miskolci jelentkezhet be a polgármesteri pozícióért

Megosztás

A Pfliegler-család már lassan két évszázada meghatározó alakja a miskolci közéletnek. Pflieger Péter, aki kilenc éven át Dr. Kriza Ákos miskolci fideszes polgármester külsős helyettese volt, szintén ezen család leszármazottja. A közelmúltban pedig szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint a miskolci ellenzék eredeti pozíciójában, de akár mint polgármesterjelölt is gondolkozik Pfliegerben.

A Pfliegler-család és Miskolc története egészen az 1850-es évekig nyúlik vissza, ugyanis ekkor érkezett meg Edelényből Miskolcra egy bizonyos Pflieger Mátyás, aki feleségéül egyébként az 1848/49-es forradalom és szabadságharc első fővezérének unokahúgát választotta, őt Móga Máriának hívták. Mátyás cukorfőző volt, a Coburg-uradalmon keresztül a család pedig armális nemesi címhez is jutott.

Pflieger Péter nagyapja, dr. Pflieger Imre köztiszteletben álló orvos volt Miskolcon, unokája elmondása alapján annyira tisztelték a városban, hogy bárhol megállt neki a villamos. Az első világháború folyamán létrejött kolerakorház első igazgatója volt, ezt a tisztséget 1914 december végétől 1915 februárjáig töltötte be. Villamosbalesetben hunyt el, a történet szerint a túlságosan ködös idő miatt nem vette észre a vezető a doktort.

Fontosságuk Miskolc történelmében megkérdőjelezhetetlen. Pflieger Péter ezt az örökséget vitte tovább a politikában, hiszen amikor Dr. Kriza Ákos fideszes polgármester felkérte alpolgármesterének, ő teljes mértékben kívülállóként fogadta el csak a felkérést, tehát nem csatlakozott párthoz.

Legutóbb 2023. november 1-én, halottak napján a koleratemetőnél szervezett megemlékezésen tűnt fel, itt egyébként minden esztendőben megjelenik, hogy lerója tiszteletét az elhunytak és nagyapja emléke előtt.

Pfliegler Péter alpogármesterként interjút ad a Kolor TV-nek

Jelenleg Miskolcot Veres Pál vezeti függetlenként, ugyanakkor egyre több pletyka szól arról, miszerint az ellenzék Pfliegerben is gondolkozik, mint jelölt a 2024-es önkormányzati választásra. Egyes források szerint ismét az alpolgármesteri pozícióra kérnék fel, viszont feltűntek olyan hangok is, akik egy fokkal tovább mennek: szerintük az ellenzék arra készül, hogy polgármesternek jelölje Pfliegert.

Az egykori alpolgármester eddig semmilyen formában nem jelentkezett be semmilyen pozícióért, továbbá közös ellenzéki megállapodásról sincsen még hír Miskolcon. A jelenlegi állás szerint a DK és az LMP Hegedűs Andreát jelöli a tisztségre, a Momentum pedig lapuknak azt nyilatkozta, közel állnak a megállapodáshoz.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek