Kicsi a világ – miskolci hírességek Malajziában – FRISSÍTVE

Megosztás

Biztosan sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy egy távoli országban olyan ismerősünkbe, vagy általunk ismert személyekbe botlottunk, akikre a legkevésbé sem számítottunk volna.

Egy ismert miskolci vállalkozó a közelmúltban két híres földijével, Pataky Attilával és Aranyosi Péterrel is összefutott, be is álltak egy-egy közös fotóra. Ez így önmagában nem hordozna nagy hírértéket, azonban nem a sétálóutcán, bevásárlás közben, a Barlangfürdőben, a villamoson, vagy fellépésen fotózkodtak együtt, hanem a világ másik végén, a napsütötte Malajziában. Úgy látszik, az utóbbi időben a délkelet-ázsiai ország rendkívül kedvelt nyaralási célpont lett a miskolciak körében, arra azonban ne nagyon számítsunk, hogy mondjuk Lillafüreden vagy Tapolcán számottevően megugrik majd a maláj turisták száma a közeljövőben.

Pataky Attila teljes nyaraló szettben

Pataky Attila Miskolcon született, tanulmányait is itt végezte. Később az Edda Művek frontembereként lett országosan ismert és sikeres előadó. Később azonban, amikor mulatós dalokat tartalmazó lemezeket kezdett készíteni, megosztotta a rajongókat, egyesek szerint elvesztette a hitelességét. Az utóbbi néhány évben leginkább a kormány elkötelezett támogatásával és a földönkívüliekkel szerzett tapasztalataival került a média középpontjába. Régen úgy ismerték, mint aki elhagyta a várost, ma pedig már arról nevezetes, hogy az egész bolygót maga mögött hagyta.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után egy olvasónk hívta fel a figyelmünket egy újabb érdekes fényképre. Ezekben a napokban az Edda frontembere az Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozón van, a Queensland állambeli Gold Coast városában. Itt rendezik meg február 16. és 19. között a kint élő magyarok egyik legfontosabb eseményét, ahol könnyűzenei fellépések, előadások és vásár várja az érdeklődőket. Szombaton, helyi idő szerint este 7 órától ad majd koncertet a miskolci énekes.

Két nappal a koncert előtt

Aranyosi Péter szintén Miskolcon született, középfokú tanulmányait a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végezte, majd a Nyíregyházi Főiskolán szerzett tanári diplomát. Saját elmondása szerint ő egy “elvetélt történelemtanár”, ugyanis nem sok időt töltött a szakmában. A Rádiókabaré, majd az Esti Showder munkatársa volt, végül pedig a Godot Dumaszínház állandó fellépője lett, mely meghozta számára az országos ismertséget. Lapunk nemrégiben készített interjút a Karinthy-gyűrűs humoristával, melyben többek között az Aranyosi 50 című fellépéssorozatról, társadalomszemléletéről és hosszabb távú terveiről beszélt.

Középen Aranyosi Péter, a Középszer utca 9. és 7. sz. szülötte

Forrás: Wikipédia

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek