A héten az NBII-ben bajnokesélyes DVTK is megkezdte hazai mérkőzéseinek sorát, mi pedig a meccsnap estéjén kizarándokoltunk a diósgyőri stadionhoz, hogy még a kezdő sípszó előtt végigjárhassuk a legnépszerűbb vendéglátóegységeket. A célunk az volt, hogy megismerjük a szurkolók véleményeit a feljutási esélyekkel kapcsolatba, de végül sok minden más érdekességet is megtudtunk.
Miután az 1500 forintos belépőket beszereztük, a környék kocsmái felé vettük az irányt, hogy a mérkőzésre hangoló drukkereket kérdezzük. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a következő szezont vajon már az első osztályban kezdi-e a vasgyári alakulat.
– Egyértelmű, hogy feljutunk! – vágja rá kérdésünkre azonnal egy fiatal a teltházas Kata Presszóban. István 18 év körüli srác, és mint a társasága minden tagja, feketébe öltözött a ma esti eseményre, így nem is lehet kérdés, melyik szektorban szurkolja majd végig az összecsapást. A kezében sör és egy üres felespohár, és ezzel nincsen egyedül: szinte mindenki röviditalokkal és folyékony kenyérrel fűti magát a fagypont alatti hőmérsékletet ígérő este előtt. – Tavaly elszúrták a srácok, de idén egészen máshogy állnak a dolgokhoz, ez tisztán látszik. A múlt héten egy ötössel nyertünk idegenben, így én nagyon bízom a folytatásban.
– Minket nem lehet legyőzni! Ma van a csapat születésnapja, és mindenki tudja, hogy 113 év alatt rengeteg csapás érte a klubot, de valahogy mindig fel tudtunk állni. Mindez azt bizonyítja, hogy tényleg mi vagyunk a legnagyobbak – feleli Rita, aki a barátjával érkezett vidékről. Ők már a Red Country Söröző előtt ácsorognak, és szinte az egyetlen vendég, aki kólát tart a kezében, de ugye valakinek vezetni is kell. – A két évvel ezelőtti kiesésért és a tavalyi hibákért felelős vezetők szerencsére már nincsenek a klubnál, ráadásul mindenki bizonyítani szeretne – vélekedik.
A meccsnapi diósgyőri „vigalmi negyed” legtávolabbi pontja, a Márka Presszó kong az ürességtől, így visszafordulunk, és a Bakterház Sörözőbe fordulunk be, ahol ismét DVTK-sálakba burkolózott férfiak adják a közönség túlnyomó részét. Itt találkozunk a csapat egyik törzsszurkolójával, az időtlen idők óta önkormányzati képviselő Bartha Györggyel is, aki szintén nem rejti véka alá a véleményét.
– A város ugyan már nem tulajdonos a Diósgyőrben, de ez semmit sem változtat a hozzáállásomon, kötelességemnek érzem, hogy itt legyek minden meccsen. Nagyon bízom a vezetőedző, az ukrán Szergej Kuznyecov munkájában, ő olyan légkört alakított ki az öltözőben, ami minden korábbinál jobb hatással van a játékosok küzdőszellemére.
A képviselő szerint ez a mentalitás sima feljutást eredményez majd az OTP Bank Ligába, de persze ott új fejezet kezdődik majd, további erősítésre lesz szükség, hogy ne mi legyünk a pofozógép az első osztályban.
A következő véleményt már a H szektorban gyűjtjük be, pár perccel a DVTK indulója és a kezdő sípszó után. Az „Együtt vagyunk, győzni fogunk!” sort mind az 1766 hazai drukker komolyan gondolja, hiszen az ellenfél a középmezőny meglehetősen halovány csapata, a Tiszakécske.
– Kötelező győzelem, nem is jöhet más számításba, kétgólos hazai diadalt – kiabálja kérdésünkre a hangos rigmusok alatt egy újabb törzsszurkoló, Richárd. – Öt ponttal vezetünk a bajnokságban, és ugyan hosszú még a szezon, ha ezt is elszúrják a klubnál, annak nagyon nem fog örülni a keménymag! – mutat körbe.
A meccs nagy diósgyőri rohamokkal kezdődik, de nem sokkal később, 19 óra 10 perckor (a klub alapításának 1910-es dátumára utalva) rövid tűzijáték kezdődik a teljesen üres vendégszektor mögött: így köszönti önmagát a 113 esztendős DVTK. Páran megjegyzik, hogy néhány éve még a kóbor kutyáknak és az állatmenhelynek gyűjtöttek a piros-fehérek, amivel nem feltétlenül összeegyeztethető a hatalmas hangzavarral járó látványosság, de miután a meccs tovább folyik, hamar elülnek az elégedetlenkedő hangok. Ehelyett az újabb és újabb támadásokat vezető csapatot bíztatják a vezérszurkoló és az ütemet diktáló dobos segítségével, de hiába. Egészen a 34. percig, amikor egy 16-oson belüli banális kezezés miatt a szerencse az ünnepelt mellé szegődik, és Lukács Dániel be is vágja a büntetőt. A szurkolók kicsit megkönnyebbülnek, és a szünetben úgy indulnak a büfék felé, hogy ez csak az első gól volt, a totális védekezést bemutató ellenfélnek újabb gólokat is be kell gyűrni.
A lelátók alatti vendéglátóhelyek egyikén, sorban állás közben ismét érdeklődünk, mit gondolnak a feljutásról a drukkerek.
– Igaz, most nagy menetelésben vagyunk, de attól tartok, hogy – ahogy az utóbbi években többször is megtapasztalhattuk – tavaszra elfogy a lendület, és az idén sem jön össze a feljutás – fejti ki nekünk aggodalmait Sándor, aki szinte minden meccsre kilátogat, sőt még idegenbe is elkíséri a csapatot, ha teheti. – Voltam Soroksáron is az előző fordulóban, akkor kirobbanó formában játszottak a srácok, a mai játék azonban meg sem közelíti azt a nívót. Megértem én, hogy vannak olyan meccsek, amikor hiába küzdenek, semmi nem jön össze – mint amikor a Szeged ellen kiestünk a kupából –, de csak remélni tudom, hogy nem lesz durvább ez a hullámzó teljesítmény – tette hozzá a fiatalember.
– Meglesz-e a feljutás? Inkább nem mondok semmit – válaszolta kérdésünkre Zsolt, aki kijelentette, hogy nem kíván jóslatokba bocsátkozni, majd szóba kerültek az elmúlt két év arcpirító történései.
– Amikor a vezetőség elkezdett taktikázni azzal, hogy szezon közben váltogatták az edzőket, majd a riválisoktól csakliztak el játékosokat, csak azért, hogy a kispadot koptassák, sokan elbújtunk volna szégyenünkben.
– Igen – helyesel a barátja, Gábor. – Mi, szurkolók szégyelltük magunkat helyettük. Teljesen elvesztettük a hitünket a változást illetően. Amikor tavaly lemondott a sportigazgató, végre felcsillant a remény, hogy végül győz a józan ész, azonban tudtuk, hogy ez csak az út kezdete. Reméljük, a helyes úté…
A mínusz 4 fokban nem pont olyan a Borsodi, mint az augusztusi hőségben, mégis ezt kérik a legtöbben a pultosoktól. De nincs sok idő a társalgásra, irány a lelátó, hiszen kezdődik a második játékrész. Egy újabb remény, hogy a fiúk képesek lesznek bebiztosítani a győzelmüket.
Erre azonban nem kerül sor. Hiába szegezzük a kapujához a Tiszakécskét, az egykor diósgyőri sztárnak számító Antal Botond ezen a napon kiválóan teljesít, és mindent megfog. Sőt, van, amihez nem is kell asszisztálnia: az utolsó percben például kettő az egy ellen rohanhatnánk a labdával a kapuig, de az utolsó passzt elbénázzák a srácok.
Sebaj, a győzelem így is megvan, maradt az öt pont előny. Vagy mégsem ilyen egyszerű a helyzet?
Hiába a szomszédban nyitott vadonatúj McDonald’s, a lefújást követően a tömeg nem oda, hanem megint a sörözőket veszi célba. Egy asztal mellett két idősebb szurkoló nyilvánít hangosan véleményét a pályán látottakról, szinte egymást tromfolva.
– Szerencsénk volt, hogy behúztuk ezt a meccset, miközben össze-vissza szerencsétlenkedtünk! Ha nincs az a tizenegyes, tán még kis is kaptunk volna! Ezt a Bényei gyereket már a félidőben le kellett volna cserélni! Semmit nem csinált a második félidőben! – véli az egyik.
– Ez a játék, amit ma láttunk, egy erősebb ellenféllel szemben édeskevés lesz! A Tiszakécskének jó, ha volt két-három helyzete az egész meccsen, nem tudtak semmiféle nyomást kifejteni. Egyedül ezért nyertük meg!
– vág a barátja szavába a másik.
– Abban a csapatban, ahol Bertus, Szatmári, Bárdos, Eppel stabil kezdőjátékosok, nincs miről beszélni, ez édeskevés lesz az NBI-hez – folytatódik este tíz magasságában a diskurzus a villamoson, a belváros felé haladva. Akad, aki a Búza téri csatlakozáshoz siet, van, aki még a belvárosban keres hétfő este is nyitva tartó vendéglátóipari egységet, hogy ott ejtse meg a levezetést.
Közben páran hangosan nevetnek az időközben a netre felkerült edzői nyilatkozat egy mondatán, amely a nyögvenyelős győzelmet próbálja mentegetni: „… a pálya nem volt fűtve, szét van fagyva, és így játszottak rajta a futballisták, emiatt dicséret érdemli őket. A harciasság, a küzdelem, a koncentráció volt a legfontosabb és az, hogy nem sérült meg senki…”
“Európai szinten is a legjelentősebb klubok közé tartozunk”
– mondta január végén a DVTK elnöke, Sántha Gergely, és erre sokan felkaphatták a fejüket, hiszen az elmúlt évek eredményei nem feltétlenül támasztják alá az állítást. A klub tulajdonosainak bizalmát élvező vezető azt is hozzátette, hogy “amikor év elején azt hittük, hogy magunk mögött hagytuk a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakot, akkor az elszabaduló háborús infláció és az energiaválság képében hirtelen egy újabb korábban nem tapasztalt akadály gördült elénk, ami az eddigieknél is nehezebbnek ígérkezik, de most azt látom, jó esélyünk van arra, hogy közös erővel át tudjuk vészelni ezt a kihívásokkal teli időszakot is.
Fájó szívvel szembesülök a hírekkel, hogy családok, kisebb-nagyobb vállalkozások és sportegyesületek kerültek és kerülnek nehéz helyzetbe, de a DVTK háttere a klub tulajdonosának, a támogatóinknak, a szurkolóinknak, az elmúlt évek szisztematikus építkezésének és nem utolsósorban Magyarország Kormányának köszönhetően rendkívül stabil.”
Fotó: B24, DVTK.EU
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
