Az agrárminiszter szerint az emberek hibája, ha hiány van az ársapkás termékekből

Egyre több boltban számítanak hiánynak a hatósági áras termékek. Cukor, tej és olaj sincs elég. Nagy István agrárminiszter arról beszélt az InfoRádióban, hogy a kialakuló hiányról sok esetben leginkább maguk a vásárlók tehetnek – számolt be az RTL Híradó. A RTL-nek nyilatkozó boltosok szinte lehetetlen ársapkás termékekhez jutni, vagy ha igen, akkor csak sokkal drágábban, mint amennyiért árulhatják. De a vásárlók is panaszkodnak. Különösen nagy hiányt jelent az ünnepek előtt néhány héttel a cukor. Az agrárminiszter szerint azonban azért nincs elég az ársapkás termékekből, mert az emberek „bespájzolnak”. „Ha van egy ársapkás…

Tovább olvasom

A MÁV-szóvivő történelmi mondata: Ha nem akar késni az utas, induljon korábban!

A szerda reggel ismét rengeteg vonattal utazónak okozott bosszúságot, ugyanis reggel hat és délelőtt tíz óra között gyakorlatilag teljesen megbénult több főváros-környéki vasútvonal is. Érdemes egy bő öt évvel ezelőtti megnyilatkozást elővenni erről, a társaság szóvivőjétől, élő adásban. Leginkább a Budapest-Szob állt be, a vonatok órákig meg sem moccantak, 130-140 perces késések is előfordultak, rengetegen késtek iskolából vagy a munkahelyükről. Így búcsúztatta a novembert a MÁV. Ezzel kapcsolatban egy 2017-es magyarázat és tanács lett örökzöld. Ekkor Sebestyén Balázsék egy rádióműsorban pedzegették az állandóan késő vonatok témáját. “Ezután felhívták Lőcsei Virágot,…

Tovább olvasom

Baleset: nagyon összetörte magát Kiprich József

A legendás magyar játékos, aki külföldön is maradandót tudott alkotni, leesett a lépcsőn és súlyosan megsérült. Leesett a lépcsőn, és csúnyán összetörte magát Kiprich József, írja a Ripost. Az egykori 70-szeres válogatott futballista, a Vértesszőlős edzője a helyi sportcsarnokban szenvedett balesetet. A lap szerint az 59 éves tréner elnézett egy lépcsőfokot, emiatt balszerencsésen lépett, és elesett. Kiprich bal könyöke szilánkosra tört, és megsérült a csípőcsontja is. A kezéről jövő héten lekerül a gipsz, utána átköltözik Kisbérre, ahol egy rehabilitáló intézetben kezelik tovább.

Tovább olvasom

Közösen szerveznek jótékonysági akciót a DVTK és az ultrák

A beteg gyermekekért szerveznek jótékonysági akciót “Ti vagytok a legnagyobbak!” jeligével. – Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedik – nyilatkozta Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője. – Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szeretnénk segíteni egy pénzgyűjtéssel, amelyhez nagy örömünkre a DVTK is csatlakozott. Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan beteg…

Tovább olvasom