Jó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Megosztás

Ilyen időre számíthatunk ma

Csütörtökön felhős, borongós időre számíthatunk, több tájegységünkön, így Miskolcon is előfordulhat kisebb eső, zápor. A délután második felében ugyanakkor északnyugat felől megkezdődhet a felhőzet felszakadozása. Kezdetben sokfelé lesz párás, ködös az idő. Hajnalban 9 és 10, délután 11 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Várhatóan folyamatosan csökken a nappali hőmérséklet a hétvégéig, majd a jövő héten is.

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Réka, András, André, Ariel, Ariéla, Ariella, Arietta, Delinke, Floransz, Florencia, Florentina, Jusztusz, Mátka, Meluzina, Nimfa, Rusztem, Tünde, Virgínia

A Réka név eredete és jelentése

Ez a keresztnév ebben az általunk ismert formában Hun tárgyú mondákban szerepel először a hun-székely-magyar gondolatkörben, mint Attila hun uralkodó feleségének neve: Réka királyné, aki egyúttal Csaba királyfi anyjaként is ismert. (A magyar történelemben mindössze két Réka nevezetűt ismerünk: Attila feleségét, s rajta kívül Koppány leányát.) A Réka névalak tulajdonképpen a Priszkosz rhetornál, a korabeli bizánci történetírónál olvasható Kreka és Rekan névformák magyarosított alakja. Eredete nem tisztázott, de germán, illetve ótörök eredetűnek is tartják, s az utóbbi formában Arikan-ként volt ismert. Jelentése: „víz, patak”, illetve „tiszta úrnő”.

A Réka név jellemzése és elemzése

A Réka keresztnév felelősségteljes és gyakorlatias személyiség kialakulását teszi lehetővé viselőjének, akit ráadásul kiváló üzleti érzékkel ajándékozott meg a sors. Aminek csak nekifog, abban szinte garantált sikereket képes elérni, és többnyire a vezetői pozíciók állnak hozzá a legközelebb, ahol súlya van döntéseinek. Emellett nagyon ügyes szervező, ezért hozzáértően irányítja mások munkáját, és erőforrásaikat a lehető legjobban tudja rendszerezni.

Kutya névnap:

Daisy, Dézi

Cica névnap:

Cila, Mütyűr

Hörcsög névnap:

Tóbiás

Születésnaposok

1868 – Funakosi Gicsin (Funakoshi Gichin), a modern karate megalapítója († 1957)

1892 – Brüklerné Buday Ella magyar mesterszakácsnő, gasztronómiai író és üzletasszony († 1976)

1895 – Öveges József Kossuth-díjas magyar fizikus, tanár, televíziós személyiség († 1979)

1899 – Pap Gyula magyar festőművész, grafikus, iparművész, művészpedagógus, kiváló művész († 1983)

1919 – Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov szovjet-orosz fegyvertervező († 2013)

1925 – Sir Richard Burton angol színész († 1984)

1928 – Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző († 2020)

1932 – Roy Scheider amerikai színész („Mindhalálig zene”, „Cápa”, „Francia kapcsolat”) († 2008)

1948 – Greg Lake angol basszusgitáros, énekes, az Emerson, Lake and Palmer, a King Crimson és az Alice Cooper zenekarok tagja († 2016)

1972 – Sterbinszky Károly (DJ Sterbinszky) magyar DJ és producer

1989 – Kóger Dániel magyar jégkorongozó

Erről híres a mai nap

Ma van a tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért.

Ez a nap Nagy Szent Leó pápa emléknapja a katolikus egyházban (a halála napján).

Ma van Avellino Szent András szicíliai hitvalló emléknapja a katolikus egyházban.

Ezen a napon történt

1310 – Csák Máté elfogadja Károly Róbertet Magyarország törvényes urának.

1444 – A várnai csatában a Hunyadi János és I. Ulászló magyar király vezette keresztény sereg vereséget szenved II. Murád török szultán hadseregétől.

1526 – Perényi Péter koronaőr tölti be az erdélyi vajda tisztet.

1534 – Szalaházi Tamás szervitorai visszafoglalják Tihanyt Szapolyai János embereitől.

1687 – A pozsonyi országgyűlés felsőtáblája (7-én az alsótáblája) elfogadja a Habsburg-ház fiági örökösödésének törvényét és lemond az ellenállási jog-ról.

1839 – Trefort Ágoston vezetésével Pesti Műegylet néven megalakul Magyarország első és sokáig egyetlen képzőművészeti szakintézménye.

1915 – I. világháború: A negyedik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagyerejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.

1940 – a 20. század legnagyobb földrengése Románia területén

1944 – Budapesten megszüntették a polgári forgalmat a közutakon. Az autótaxikat a honvédség saját állományába vette.

1964 – Magyarországon törvényerejű rendelet intézkedik arról, hogy a háborús bűntettek 20 év után sem évülnek el.

1965 – Pécsett megkezdődik az első magyar játékfilmszemle.

1966 – Az angol lapok szalagcímmel tudatják, hogy a Beatles nem turnézik tovább.

1970 – Megnyitják a turisták részére is a kínai nagy falat.

2009 – Brazíliában és Paraguayban több mint 60 millió embert érintő áramkimaradás következett be.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek