Az infláció hatása: visszaesett az élelmiszer-fogyasztás Magyarországon

Megosztás

2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon idén augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján a HVG. A szám a megvásárolt áruk mennyiségét jelenti, nem az összesített árat, tehát nem azért volt növekedés, mert minden drágult. Közzétették azt is, hogy mennyi pénzt hagytunk a boltokban, és itt már látszik a durva infláció hatása: augusztusban több pénzt költöttek a magyarok vásárlásra, mint tavaly decemberben, a karácsonyi rohamban.

A növekedésnek gyakorlatilag egyetlen oka van: az, hogy a benzinkutak forgalma sokkal nagyobb, 18,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt. Eközben az élelmiszer-kereskedelemben 2,4 százalékkal visszaesett a forgalom, és a nem ételt áruló boltokban is csak 0,5 százalékkal nőtt.

Sőt, ha még jobban részleteire bontjuk ezeket a számokat, az is kiderül, hogy az „élelmiszer jellegű vegyes üzlet” kategóriában – ami a magyar boltok háromnegyedét foglalja magába, a bonyolult elnevezés ellenére egyszerűen minden olyan boltot, ahol más termékek mellett élelmiszert is lehet kapni – a forgalom 3,7 százalékkal esett vissza a tavaly ilyenkorihoz képest, csak az étel-, ital-, dohányáru-szaküzletekben volt 0,3 százalékos növekedés.

Vagyis a nagy infláció és a válság előszele azt eredményezte, hogy a mindennapi vásárlásokon kezdtek el spórolni az emberek (még így is több pénzt hagynak ott a boltokban, mint tavaly, de a megvásárolt mennyiség már kevesebb).

Forrás és további részletek: HVG.hu

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek