Márki-Zay: Akkor sem volt polgárháború, amikor a Fidesz meghekkelte a demokráciát

Megosztás

A korrupció felszámolására tért vissza a legszívesebben az Euronewsnak adott interjú során az ellenzéki pártok közös miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter. De kérdezték az Alaptörvény érvénytelenítésére vonatkozó kijelentéseiről, hogy miért gondolja, hogy korrupcióellenes üzenettel választást lehet nyerni Magyarországon, illetve hogy mit szól hozzá, hogy a nemzetközi sajtón futótűzként ment végig, hogy ő a magyar Donald Trump. Még Lengyelország vezetőjéről is volt pár kedves szava.

“Meg lehet tenni jogállami eszközökkel, sőt csak akkor lesz Magyarországon jogállam, hogyha ezt megtesszük. A jelenlegi állapotot természetesen mi nem tekintjük jogállaminak. Egy olyan legfőbb ügyészünk van, aki nem küzd a korrupció ellen, hanem mentegeti a bűnözőket, egy olyan legfőbb ügyészünk van, akit bebetonoztak a hatalmába, éppen a múlt héten egy törvénymódosítással ezt még jobban megerősítették. Mindenképpen az ő kinevezését például illegitimnek tekintjük, hiszen a FIDESZ kizárólagos hatalmon tartását szolgálta, mint ahogy sok más lépés is. A kizárólagos hatalomra törekvés pedig még a magyar jelenlegi alaptörvény szerint is, nem hogy a régi alkotmány szerint alkotmányellenes”

– mondta Márki-Zay.

Euronews: Tulajdonképpen amit önök mondanak az az, hogy ezt az alkotmányt valamilyen módon megsemmisíteni, érvényteleníteni lehet abban az esetben is, ha Önök csak egyszerű többséget szereznek a Parlamentben. Adott esetben ez polgárháborús helyzethez is vezethet sokak szerint, önt ez nem aggasztja, és mit felel ezekre az aggodalmakra?

Először is semmi köze annak, hogy valami jogszerű vagy jogszerűtlen a polgárháborúhoz, hiszen amikor a Fidesz meghekkelte a magyar demokráciát, kisiklatta a jogállamot Magyarországon, akkor sem volt polgárháború. A polgárháborúval fenyegetés engem arra emlékeztet, amikor ’89-ben Grósz Károly, az akkori kommunista vezető káosszal anarchiával és fehérterrorral riogatott arra az esetre, ha a kommunista pártállamot felszámoljuk. Akik most ezt teszik, azok egy mostani tolvaj kommunista pártállamot, a FIDESZ uralmát féltik, és ez abszolút nem lehet tárgya, egy polgárháborúval fenyegetés nem lehet tárgya annak a diskurzusnak, amit viszont igenis folytatnunk kell a jogállamiságról. És természetesen senki nem akar feles többséggel kétharmados szabályokat felülírni, egyszerűen ki kell mondani azt, amit egy kizárólag fideszes kinevezettekből álló alkotmánybíróság valamiért elfelejtett kimondani, hogy ezek a jogszabályok a megszületésük pillanatától kezdve érvénytelenek.

Meglehetősen megosztott az ország, és ha az ország egyik felét az utcára viszik, akkor ebből nem lehet nagyobb baj annál, mint ami már most is van?

Ha valaki ezt kérdezi, őszerinte ne állítsuk helyre a sajtószabadságot, ne állítsuk helyre a sajtószabadságot, ne állítsuk helyre a demokráciát, ne váltsuk le a tolvajokat? Az hogy valaki attól fél, hogy a Fidesz erőszakos eszközökkel is hatalmon akar maradni ez nem lehet indok arra, hogy mi elfogadjunk egy teljesen illegitim hatalmat Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek