Elégedettek az előválasztási vitával az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek

Megosztás

Vasárnap este lezajlott az idei első ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita, melynek az ATV adott otthont. Hétfőn az öt résztvevő közül négyen már reagáltak is az elhangzottakra.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-LMP jelöltje például azt írta, a vasárnapi vita egyértelmű győztese az ellenzéki együttműködés: „Nagy dolgot tettünk vasárnap este. Kiderült, több bennünk a közös, mint ami megkülönböztet minket egymástól. Sok erény és képesség megmutatkozott, olyanok, amelyek mind szükségesek a győzelemhez. Szükségesek, de nem elégségesek. Mert a valódi változáshoz a közös nevezőket kell megtalálni”.

A DK-s Dobrev Klára arról beszélt, a jelöltek sok mindenben egyetértenek, sok kérdésben hasonlóan gondolkodnak, de a „kitűnő vitában” az is kiderült, „mi az, amiben egy kicsit különbözünk egymástól, de egy nagyon jó koalíciót fogunk alkotni a választások után”. A vitapartnereiről pedig úgy írt, kiderült, hogy „az ellenzék vezetői közül egytől-egyig mindenki erősebb, mint Orbán, vagy csapatának bármely tagja”.

A momentumos Fekete-Győr András úgy summázta a dolgot, hogy ő nagyon élvezte a vitát, bár tudja, hogy a nézők több vitát, és kevesebb programbeszédet vártak inkább, „de azt se feledjétek, hogy nem véletlenül fogtunk mi össze”. Szerinte a nézők „nem kaptak megnyugtató választ arra, hogy egyes szövetségeseim miért Hadházy Ákossal szemben sorakoztak fel Zuglóban”, de annak örül, hogy „sikerült az eddigi arcokkal és az eddigi megoldásokkal szemben egy új, lendületes alternatívát mutatni”.

A jobbikos Jakab Péter pedig röviden azt írta, Magyarországon tizenöt éve nem volt miniszterelnök-jelölti vita, de „tegnap mi, ellenzékiek megtörtük a csendet”.

(Telex.hu)

Hozzászólások

Related posts