A nagy sikerre való tekintettel újabb iskolai szelektívgyűjtő akciót tartott a MiReHu

Megosztás

2020. novemberében az Európai Hulladékcsökkentési Héthez regisztrált akcióként szemléletformáló termet alakított ki a Mirehu Nonprofit Kft., melyhez kötődően szelektív gyűjtőedény pályázatot hirdetett a miskolci általános és középiskolák részére – olvasható a közleményükben.

A miskolci iskolák körében nagy népszerűségnek örvendő programot idén márciusban a Miskolc környéki általános iskolák részére is meghirdette a cég. A MiReHu Nonprofit Kft. 36 település oktatási intézményét kereste meg, ezek közül több helyen közös iskola működik. A kiküldött pályázati lehetőséggel végül nyolc vidéki iskola élt, és tartotta fontosnak az intézményében a környezeti nevelés részeként a szelektív hulladék gyűjtést is megvalósítani.

A programnak köszönhetően így összesen 106 db szelektív gyűjtőedény kerül ki, és próbálja bevonni a diákokat a szelektív hulladék gyűjtésébe.

Következő lépésként a Mirehu fel fogja venni a kapcsolatot az intézményekkel az edények kiszállításával kapcsolatban, illetve meg fogja vizsgálni, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékok számára rendelkezésre áll-e. Az akció beindításához azt is tudni kell majd, van-e elégséges térfogatú edényzet, amelyből a hulladékgyűjtő jármű el tudja majd szállítani az összegyűjtött anyagokat.

Az edények átadásával egy társasjátékot is kapnak az iskolák, mely segítségével elmélyíthetik a tudásukat a helyes hulladékgyűjtés gyakorlatában.

Kapcsolódó cikkek