Felelőtlenség a köbön – szép hosszú üzenetet pötyög a buszsofőr a telefonjába, miközben utasokkal megrakva halad a jármű – videó

Megosztás

Nem az első ilyen eset, amit látunk. Arra már fel sem kapjuk a fejünket, ha egy buszvezető haladás közben fülére szorított telefonnal intéz néhány hosszú hívást, de ezek a hosszú pötyögések még mindig odavágnak az ingerküszöbünknek.

Egy olvasó osztotta meg a kiábrándító felvételt.

Szombaton, 13 órakor vette fel mobiltelefonjával azt, hogy a 105-ös busz sofőrje a vezetéssel való elfoglaltság mellett / helyett, a telefonját nyomkodta folyamatosan.

A videó végén el is hangzik: ” Hát… csak gratulálni tudok uram…”

Csak semmi sietség, a telefon fontosabb

2019-ben is láthattunk egy ehhez nagyon hasonló esetet, ahol a buszvezetőt nem igazán hatotta meg, hogy kérdőre vonták őt az utasok.

A hivatásos sofőröktől, akik emberek, tömegek életéért felelnek, azt gondoljuk, hogy ez nagyon nem nézhető el.

Bpiautosok.hu

Kapcsolódó cikkek