Piásan, jogsi nélkül gázolt halálra egy nőt Borsodban, majd elmenekült

Megosztás

Az autóban ülő három fiatal egyikének sem volt jogosítványa és mindhárman alkoholt fogyasztottak a baleset előtt. A gázolás után elmenekültek a helyszínről, ám azóta mindhárman rendőrkézen vannak.

Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság három felsőkelecsényi férfival szemben. A gyanúsítottak november 10-én, 19 óra után néhány perccel Felsőkelecsényben, a Kossuth Lajos úton elütöttek egy út szélén sétáló nőt. Az autót vezető sofőr és két utasa segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A baleset után értesített mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a sérült nőt, de az életét már a szakszerű beavatkozás sem tudta megmenteni.

A lakossági bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, elfogtak, majd a rendőrségre előállítottak két férfit, akik az autóban ültek. Harmadik társuk másnap önként jelentkezett a rendőrségen. Az eljárás eddigi adatai szerint az autóban ülő férfiak közül egyik sem rendelkezik vezetői engedéllyel, és mindhárman alkoholt fogyasztottak a baleset előtt.A rendőrség vizsgálja a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset pontos körülményeit.

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek