A kerti tó világításának esztétikus kivitelezése házilag

Megosztás

A kerti tó ízléses és gondos megvilágítása nagyszerű fényviszonyokat eredményezhet egy-egy nyáresti grillparti, beszélgetés, illetve családi összejövetel mellé. Persze joggal merülhet fel kérdésként, hogy mégis miként érdemes kivitelezni a megvilágítást.

A cikkben pontosan ezt a témakört járjuk majd körül. Vagyis feltárjuk a kerti tó megvilágításának legfontosabb aspektusait, emellett pedig a konkrét megoldások terén is igyekszünk tippekkel szolgálni.

Miért fontos kellőképpen megvilágítani a kerti tavat?

Többféle érvet is fel lehet sorolni a kerti tó megfelelő világításának fontossága mellett. Egyrészt ott van a biztonság és a testi épség védelme. Elvégre minden bizonnyal nem szeretnénk, hogy bárki a kivilágítatlan tóba pottyanjon éjnek évadján.

Ezenkívül figyelembe kell vennünk a kertben kialakított tó élővilágát. Ugyanis a benne lakó halak és növények számára egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fényviszonyok közepette élhetik a napjaikat. Élettani megfontolásból is fontos tehát a világítás.

Emellett pedig ott van az esztétikum aspektusa. Egy ízlésesen kivilágított kerti tó nyugalmat és békét áraszt, és jó érzés lesz a közelében tartózkodni esténként.

Milyen szempontokra érdemes odafigyelni a kerti tó megvilágítása kapcsán?

Amikor a kerti tó megvilágítását fontolgatjuk, akkor fontos, hogy ne essünk túlzásokba. Ha túlzottan kivilágítjuk a víz környezetét, azzal kedvezőtlen feltételeket teremtünk az élővilág számára. Használjunk inkább kevesebb fényforrást, és azok legyenek meleg fényűek.

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen lámpatesteket és világítástechnikai megoldásokat szeretnénk alkalmazni. A megfelelő IP-védelem kiemelten fontos, pláne annak függvényében, hogy a lámpatesteket főként a víz alatt célszerű elhelyeznünk.

Amennyiben ezekre a szempontokra egytől egyig odafigyelünk, akkor megmaradhat a tó környezetének a természetessége, miközben az esztétikummal kapcsolatos céljaink is megvalósulhatnak.

A kerti tó esztétikus megvilágítása házilag

Hogyha víz alá meríthető lámpák használatában gondolkodunk, akkor valamelyest összetettebb dolgunk lesz. Mielőtt kiválasztanánk hozzá a lámpatesteket, célszerű villamosságban jártas szakembertől is véleményt kérni.

Sokkal egyszerűbb dolgunk lehet, hogyha a víz helyett a tó partjának, illetve közvetlen környezetének a megvilágítására helyezzük a hangsúlyt. Az így kialakított végeredmény ugyanolyan szép lesz, a kivitelezés kapcsán viszont sokkal kevesebb problémát kell majd megoldanunk.

A leginkább ideális megoldásnak a talajba süllyeszthető lámpatestek alkalmazása bizonyulhat. Ezekkel a fényforrásokkal ugyanis könnyű bánni, rendszerint megbízható teljesítményt nyújtanak, miközben napelemmel működő változatok is elérhetők velük kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek