Ezek a legnépszerűbb teraszburkolatok

Megosztás

Ma már számos teraszburkolat kapható. Ha szépen és igényesen szeretnénk dolgozni, ma már inkább rosszul választani nehéz. A széles kínálatból bárki talál az ízlésének megfelelő, tartós és szép megoldást – a legjobbak között is vannak viszont legjobbak – szeretnénk ezért néhány burkolatot mi is bemutatni.

Mik a legfontosabb követelmények, ha teraszburkolatot választunk?

A terasz általában a pihenés helyszíne. Itt üldögélünk egy pohár borral egy csendes nyári estén, néha grillpartit rendezünk, máskor csak kitesszük a gyerekeknek a pancsoló medencét. Mivel általában a nyugalom jut eszünkbe először, ritkán gondolunk arra, hogy a terasz az egyik legnagyobb terhelésnek kitett hely a ház körül.

Éppen ezért, a kiváló teraszburkolatokkal szemben fontos néhány alapvető követelményt támasztani. A jó burkolat legyen:

  • Időjárásálló. Bár a teraszt sokszor a lakás részének tekintjük, ennek a felületnek ki kell bírnia a téli fagyot, a tavaszi viharokat és a nyári kánikulát is.
  • Kopásálló. Sok lakásba a teraszon át vezet az egyetlen bejárat. Vagyis a burkolaton nem maradhat nyom akkor sem, ha felújítunk, bútort szállítunk vagy egyszerűen csak a kerti asztalt, széket mozgatjuk a burkolaton.
  • Esztétikus. Nem mindegy, hogy milyen környezetben pihenünk. A jó burkolat legyen igenis szép, kellemesen a ház és kert látványvilágába illeszkedő.

Szibériai fenyő teraszburkolat

A szibériai vörösfenyő teraszburkolatot sokan nem kedvelik, pedig ez az egyik legjobb fagytűrő képességgel és időjárásállósággal rendelkező burkolási lehetőség. A legtöbb kritika sajnos olyan tulajdonságok miatt éri ezt a fafajt, amelyik nem is jellemző rá. Való igaz, hogy az európai fenyőből nehéz lenne kivitelezni olyan magas minőségű burkolatot, amely megfelelő paraméterekkel rendelkezik. Csakhogy a szibériai fenyő fája sokkal sűrűbb szerkezetű, mint például a bútorgyártásból ismert borovi fajtáé.

A szibériai vörösfenyő még az ipar különböző területein is megállja a helyét. Kiváló bányafa, de még a vegyipar számára is készítenek ilyenből edényeket és kádakat. A keménysége és az ellenállósága rengetegféle felhasználást lehetővé tesz.

WPC teraszburkolat

Tetőfutár.hu kínálatában kapható WPC teraszburkolat egy komplex anyag. Ha nem merünk egyfajta fában bízni, ez a kompozit adhatja az egyik legtermészetesebb, mégis esztétikus és sokoldalú megoldást. Ha elfogadjuk, hogy egy-két év alatt az UV sugárzás hatására a lapok színe kissé megváltozik, akkor ez az egyik legjobb burkolat: a keverékhez felhasznált trópusi fák nagyon ellenállóak és tömörek. Akár mindenféle felületkezelés nélkül is alkalmazhatjuk.

Mindkét faanyag kérhető házhozszállítással, sőt, ha szükséges akár szakmai tanácsot is kaphatunk a felhasználásukhoz. Ha költséghatékony, de szép teraszburkolatot szeretnénk, ezekkel a típusokkal nem hibázhatunk.

Kapcsolódó cikkek