Tervezzünk tokot Huawei telefonra!

Megosztás

Mióta van jelen a Huawei telefon a köztudatban, és mitől ilyen népszerű, hogy a vezető telefongyártók között van világszerte?

Kis hazánkban a Huawei 2005-ben kezdte meg a működését. Ennél persze régebben alapították, de az első időkben nem igazán hozta az átütő sikert. Az ezredforduló és környéke hozta meg a végső áttörést számukra. Ma már Magyarország lakosságának több, mint fele használja a készülékeiket, és nincs ez máshogy a világ többi táján sem.

Így talán érthető, hogy miért is sorolják az elsők közé a készülékeket, és a Huawei, mint gyártó miért az élbolyban kap helyet. Sőt, különleges kötődése van országunkhoz, mivel 2009-ben az anyacég Magyarországon hozta létre azt a központot, ahonnan a telefonokat 50 feletti országba szállítja. Ez az európai ellátó- és logisztikai központ, hiszen itt gyártják, és innen szállítják ki Európa-szerte a Huawei kínálatában szereplő valamennyi telefont, tabletet és számos más terméket.

Talán nem meglepő, hogy ha már a lakosság ennyire jelentős része rendelkezik ilyen márkájú telefonnal, akkor a Huawei telefontokok piaca is meglehetősen széles. Éppen ezért könnyű dolgunk van, ha egyedi, fényképes telefontokot szeretnénk tervezni, hiszen nem egy elveszett és elfeledett kategóriáról beszélünk.

Maga a tervezés sem időigényes procedúra, hiszen 15-20 perc alatt el lehet vele készülni. Elég csak kiválasztani a telefonunk típusát, és már kezdhetjük is. Ha véletlenül elfelejtettük, vagy épp nem jut eszünkbe, akkor sincs veszve semmi, mert a pitbullcase.hu oldalon a belépést követő másodpercekben már olvashatjuk is, hogy milyen a telefon típusa, amivel éppen az oldalt megnyitottuk. Itt rögtön ki is választhatjuk, hogy a webshopból válogatnánk, vagy tervezésre adjuk a fejünket.

A webshop kínálata meglehetősen sokszínű, hiszen olyan tok fajták is megtalálhatóak ott, amik a tervezhetőek között nincsenek. Ilyen például az ütésálló vagy a légpárnás sarokkal rendelkező szilikontok. A tervezhető darabok között általában a szilikontokot, a merev hátlapot és a flip-es bőrtokot találjuk, mivel ezekre lehet jó minőségben és könnyen dolgozni az egyedi tok esetében.

kiválasztott tokhoz csak fel kell tölteni a kiválasztott képet és azt pozicionálni, hozzárendelni az effekteket, és akár matricákat vagy feliratokat elhelyezni rajta. Végül pedig megrendelni a kész művet. Fontos, hogy a Pitbullcase.hu-nál külön ajándék is jár a rendeléshez, ha 1 órán belül sikerül mindent elintézni. Ebben az esetben egy ajándék terméket választhatunk a tok mellé, mégpedig headset, gyorstöltésű adatkábel, popsocket, nanopadot vagy üvegfóliát.

Kapcsolódó cikkek