Megkezdődött a miskolci Y híd építése, lezárják a forgalmat a Vörösmarty irányába

Megosztás

Lezárják az Y-híd (Vörösmarty utcai felüljáró) Vörösmarty utca felé vezető ágát szeptember 13-án, vasárnaptól az új Y-híd építési munkálatainak megkezdése miatt – erről a kivitelező HE-DO Kft. tájékoztatta Miskolc MJV Önkormányzatát, derül ki a sajtótájékoztatóból.

A lezárásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával megvalósuló fejlesztés előrehaladása, a meglévő felüljáró bontási, valamint az új Y-híd cölöpalapozási munkálatai miatt van szükség. A munkálatok idejére a beruházó és a kivitelező cég fokozott odafigyelést és óvatosságot kér a környéken közlekedő autósoktól.

A lezárás miatt Martinkertvárost és Szirmát a Baross Gábor utca-Kandó Kálmán tér, azaz a Tiszai pályaudvar felé, majd a Pfaff Ferenc utcán keresztül lehet majd megközelíteni, így a buszjáratok is ezen az útvonalon közlekednek majd.

Az egész város közlekedésére kiható komplex, állami beruházással megépülő, Martinkertváros felé vezető Y-híd, híd célja, hogy a Szirmán és Martinkertvárosban élők gyorsabban juthassanak el a belvárosba és vissza, de a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei szerint az építkezés után egyszerűbbé válik majd a Tiszai pályaudvar megközelítése is.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a HE-DO Kft. végzi nettó 13,5 milliárd forint értékben.

Kapcsolódó cikkek