Vasvillával fenyegetett és hadonászott a borsodi férfi

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 54 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt, aki egy nézeteltérés okán megjelent a sértett férfi lakóhelyén, vasvillával a kezében berúgta a kaput, és az udvaron tartózkodó sértettet megöléssel fenyegetve, felé többször szúró mozdulatokat tett. A vádirat szerint a vádlott 2020. december hónap közepén a délutáni órákban, ittas állapotban egy borsodi kistelepülésen megjelent annak a férfinek a lakóházánál, akivel korábban a testvére nézeteltérésbe került. Az autójából elővett egy vasvillát, azt a kezében tartva a kerítéskaput berúgva, bement az udvarra. Az udvaron tartózkodó…

Tovább olvasom

Vasvillával támadt az őt elhagyni készülő élettársára a taktabáji férfi

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki nem tudta elfogadni, hogy élettársa elhagyta – írja a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tényállás szerint a vádlott férfi és a sértett nő élettársak voltak, Taktabájon éltek együtt. A nő úgy döntött, hogy elhagyja a vádlottat, e szándékát azonban nem közölte vele, hanem a lányát és annak élettársát kérte meg, hogy menjenek érte autóval. A sértett 2021. szeptember 15-én este az összepakolt táskával beszállt a ház előtt megálló gépkocsiba, a hátsó ülésre akart ülni, azonban a férfi utána…

Tovább olvasom

Vasvillával támadt volt élettársa költöztetőire a borsodi asszony

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. Az elkövető 2021. szeptember közepén, este, egy borsodi kistelepülésen úgy próbálta megakadályozni élettársa elköltözését, hogy karjánál fogva igyekezett kirángatni a gépjármű hátsó üléséről, majd egy vasvillát vett elő és azzal betörte a hátsó szélvédőt. A vádirat szerint a férfi és a sértett két évig élt élettársi kapcsolatban egy borsodi kistelepülésen. Az asszony úgy döntött, hogy a kapcsolatuk megromlása miatt elhagyja társát. Ezt azonban eltitkolta, elköltözését úgy szervezte meg, hogy telefonon kérte meg…

Tovább olvasom

Vasvillával állt bosszút haragosa autóján a mérai garázda

Az Encsi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 22 éves mérai férfival szemben – írja a police.hu. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. szeptember 9-én 15 óra 30 perc körül egy mérai lakásban tartózkodott, ahol megjelent egy ismerőse is. Itt először szóváltásba kerültek, majd a megjelent férfi a tenyerével megütötte az arcát vitapartnerének. A jelenlévő rokonság megakadályozta, hogy verekedés alakuljon ki, de a pofont sérelmező férfi felkapott egy vasvillát és ellenfelének az utcán parkoló autója szélvédőjét betörte, a karosszériáját megrongálta. A rendőrök az elkövetőt előállították…

Tovább olvasom

Karddal, lapáttal és vasvillával támadtak egymásra Borsodban

Egy vendégség során kerültek ittas állapotba, onnan pedig már gyorsan történtek az események. Vádat emelt a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Főügyészség négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt, miután többek között egy karddal támadtak haragosaikra – tájékoztatta a vádhatóság az MTI-t. A vádlottak 2019 szilveszterén Ózdon egy családi házban vendégségben voltak. Az éjszakai órákban közülük ketten ittas állapotban átmentek a szomszédos házba, ahol agresszív fellépésük miatt szóváltásba kerültek az ott lévőkkel. Az egyik vádlott megfejelte a családfőt, majd dulakodni kezdtek, de a háziak felülkerekedtek, kituszkolták…

Tovább olvasom