Csodálatos remekművek a tokaji vasúti felüljáró falain – képek

Tokaj múltja és jelene képekben. Olyan helyen, ahol nem számítanánk rá, kitűnő kezdeményezés. A Facebookon találkozhattunk a gyönyörű alkotásokkal, de élőben is megcsodálhatjuk, ha a megfelelő helyen keressük. A vasúti felüljárót dekorálták ki, de autóval csak óvatosan haladjunk arra, nehogy túlzottan is elvonja figyelmünket a látvány. „Tokaj múltja és jelene” 7m széles és 5m magas festmények a tokaji vasúti felüljáró támfalain.Az egyik pilléren a tokaji Rákóczi Vár 1668-as korhű festménye, a másikon a Tokaj-Hegyalja 27 településeinek szimbolikus összefogása egy 27 szemes szőlőbe festve, a települések címereivel és neveivel, reprezentálva a…

Tovább olvasom

Ki és miért? Egy hozzáértő ismeretlen vasúti katasztrófát akart előidézni a fővárosi állomás előtt

Súlyos állítás, de az eddigi vizsgálatok alapján valaki tökéletes szakszerűséggel kapcsolta le és fékezte be mechanikusan egy tehervonat utolsó kocsiját, aminek a következő érkező szerelvény kis híján nekiment. Annyi bizonyos, hogy nem lehetett laikus az illető. Ki és miért tehette ezt? Belső információink szerint két hete a Rákospalota-Újpest állomás előtt valaki lekapcsolta egy tehervonat utolsó kocsiját és mechanikusan befékezte azt. A pályán maradt vagon kis híján balesetet okozott, amit csak nagy szerencsével tudott elkerülni a következő tehervonat. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedés biztonsága elleni (vasúti) bűncselekmény bűntett gyanúja miatt,…

Tovább olvasom

Nem élte túl a csattanást az autós, aki piros jelzésnél hajtott a sínekre

A jármű teljesen összeroncsolódott, a vonat több száz méteren át tolta maga előtt, mire meg tudott állni. A tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre az a taxi, amelyik egy tehervonattal ütközött szombaton este Debrecenben. A vonat több száz méteren át tolta maga előtt az autót, mire meg tudott állni. A mentők a roncsból egy 38 éves férfit vágtak ki, akit életveszélyes sérülésekkel még kórházba szállítottak, de a sofőr ott belehalt sérüléseibe. A taxis kollégái az RTL Híradónak azt mondták, hogy megbízható sofőrnek ismerték a férfit, megdöbbentek a baleseten, melynek körülményeit a…

Tovább olvasom

Nagy baleset a miskolci vasútvonalon

Személyautó és vonat csattantak össze, a MÁV szerint a fénysorompó rendben működött. A balesetet szerencsére mindenki túlélte. Személyautóval ütközött, és egy a felsővezetéket tartó oszlopnak lökte azt egy Budapest felé tartó vonat Hatvanban, a Hegyalja úton, egy vasúti átjáróban december 30-án este. A jármű a sínektől mintegy húsz méterre állt meg. A Mávinform sajtóügyeletese, Váczi Viktor tájékoztatása szerint az érintett Kócsag InterCity utasait a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével az Agria InterRégió vonatra szállították át – írja a Borsodihir.hu. A baleset következtében egy felsővezeték-tartó oszlop is megrongálódott, a helyreállítással csak éjszaka végeztek a szakemberek.…

Tovább olvasom

Változik szilveszterkor a MÁV és a Volánbusz járatainak közlekedése

A MÁV és a Volánbusz vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a vonatok december 31-én a pénteki, január 1-jén a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi, a Volánbusz járatai december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi, január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, 3-án a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egyes településeken a helyi járatok ettől eltérően közlekedhetnek. Az InterCity vonatok az utazási igényeknek megfelelően – a lehetőségekhez képest – több kocsival közlekednek az utazási…

Tovább olvasom

Holnap új vasúti és buszmenetrend lép életbe, Borsod több útvonalán javulás várható

Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddiginél is több és gyorsabb vonat közlekedik vasárnaptól, az új autóbusz-menetrend pedig új járatokkal lép be a szolgáltatásba. A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások segítik, hogy az utasok kényelmesebben elérjék úticéljukat – írja az MTI. A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik. Kelet-Magyarországon például több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új, kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Budapest és Békéscsaba között óránként elérhető lesz az…

Tovább olvasom

Megszűnik számos borsodi vasúti megállóhely

A MÁV-START és a Volánbusz Zrt. közös tájékoztatása alapján a december 13-tól érvényes új menetrendekben jelentős mértékű strukturális változások történnek – számolt be róla a Borsodihir.hu. Az új vasúti menetrend lényegi eleme, hogy a nagyobb távolságú utazások esetén gyorsabb eljutást biztosítson az utasok számára. A változtatások értelmében térségünkben megszűnnek az alábbi kisforgalmú vasúti megállóhelyek: Sajószentpéter-Piactér, Berente, Pogonyipuszta, Bánrévei Vízmű, Sajónémeti. Az alábbiakon napi egy vonatpár megállására korlátozódik a forgalom: Sajókaza, Vadna, Dubicsány. A 92. számú Miskolc-Sajóecseg-Bánréve-Ózd vasútvonalon a személyvonatok az alábbi települések állomásain nem állnak meg: Szirmabesenyő, Sajókeresztúr, Sajóecseg. Lakossági kérésre a…

Tovább olvasom

Sorbanállás helyett már otthon is kinyomtathatjuk a MÁV jegyeit

A legújabb verziófrissítés után a MÁV alkalmazásban megváltott belföldi vasúti menetjegyek és nemzetközi START ajánlatok esetén a sikeres vásárlást visszaigazoló e-mail tartalmazza a jegyeket PDF formátumban is – írja a MÁV a Facebokk oldalán. Ezeket ellenőrzéskor kinyomtatva, vagy arra alkalmas eszköz képernyőjén lehet bemutatni. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a vasúttársaság arra kéri utasait, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén továbbra is részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

Tovább olvasom

A négynapos hosszú hétvégén változik a vasúti menetrend

A vonatközlekedés is igazodik az augusztus 20-i ünnephez és az azt követő hosszú hétvégéhez. Augusztus 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi, 23-án a szokásos vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. A munkanap-áthelyezés miatt 28-án a munkanapi, 29-én a pénteki menetrend lesz érvényes. Akár másfélszeresére is nőhet az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest, ezért a menetjegyek vásárlásáról érdemes időben gondoskodni, illetve kihasználni az automatás és az online jegyváltás igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket. A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése…

Tovább olvasom

Borzalmas fotókon a halálos vonatbaleset

Érthetetlen, miért hajtott a személyautó vezetője a sínekre Győrnél, az éppen nagy sebességgel érkező Intercity vonat azonban nekicsapódott és félig maga alá gyűrte az autót. A becsapódás mértéke akkora volt, hogy az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A képeket látva nem lehettek esélyei a túlélésre. Mint kiderült, egy személyautó ma 11.10-kor Ikrény és Győr állomások között a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, és összeütközött a Grazból Budapestre közlekedő InterCity vonattal. – írja a kisalfold.hu. Fotó: Kisalfold.hu/Huszár Gábor A baleset következtében a személyautó vezetője életét veszítette, a…

Tovább olvasom