Az elmúlt hetek elképesztő áremelkedése után bizony már ennek is örülnünk kell. Így sem valami üdítő a közel 500 forintos benzin- és az 500 feletti dízelár. Péntektől nem lesz árváltozás a hazai benzinkutakon. A benzin és a gázolaj átlagára marad a korábbi szinten, a 95-ös benzinért 496, míg a gázolajért 512 forintot kell fizetni literenként – közölte a Holtankoljak.hu. Az üzemanyagok ára már régóta folyamatosan emelkedett, a gázolaj egy év alatt 148 forinttal, míg a benzin 123 forinttal lett drágább. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón beszélt a rekordmagas benzinárakról is, a miniszter azt…
Tovább olvasomCímke: üzemanyag
Az Orbán-vezette kormány hatalmasat kaszál a magas benzinárakon
Sokkal olcsóbban is tankolhatnánk, ha a Fidesz-kormány nem tenne ekkora hatalmas adóterheket az üzemanyagárakra. 500 forintból több, mint 250 az államkasszába vándorol. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy a járműüzemanyagok átlagos ára szeptemberben 21,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a több száz tétel közül, amelyből az inflációs mutatót kiszámolják, csak az étolajnál mértek ennél nagyobb, 32,6 százalékos drágulást, a listán harmadik dohányáru is csak 17,8 százalékos drágulást mutatott. És ezek még csak szeptemberi számok voltak, pedig azóta még tovább drágult az üzemanyag. A holtankoljak.hu adatai szerint 496,8 forintba kerül…
Tovább olvasomElértük a határt: a hét közepén már 500 forint felett lesz egy liter gázolaj ára
A hét közepén tovább emeli a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is, a 95-ös benzin ára bruttó 6 forintot fog emelkedni, a gázolaj átlagára pedig bruttó 8 forinttal kerül majd többe – tudta meg a Holtankoljak.hu. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: 488 Ft/literGázolaj: 501 Ft/liter Az egyes kutak között azonban 10-20 forintos különbség is lehet, továbbra is érdemes megnézni, hol tankoljuk tele a kocsit.
Tovább olvasomMegint rekordot dönt az üzemanyag ára Magyarországon
Soha nem látott magasságokba emelkednek a hazai üzemanyagárak szerdától kezdve. A Holtankoljak szerint A 95-ÖS BENZIN ÁTLAGÁRA LITERENKÉNT 459 FORINTRA, A GÁZOLAJÉ PEDIG 470 FORINTRA NŐ szerdától. Az üzemanyag ára már augusztusban is rekordokat döntögetett, és ugyanez maradt jellemző szeptemberben is. Különösen a gázolaj ára volt az, ami gyorsan nőtt, szeptemberben ugyanis a mostani emelkedéssel egy hónap alatt 35 forinttal, AZ UTÓBBI EGY HÉTET NÉZVE PEDIG 20 FORINTTAL NŐ AZ ÁTLAGÁR. Az árnövekedést részben az okozza, hogy a forint az utóbbi napokban gyengült a dollárral szemben, amelynek 304 forint fölé emelkedett az árfolyama. Forrás: Index.hu…
Tovább olvasomOlcsóbb üzemanyagot akar a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a rekordmagas árú üzemanyagok jövedéki adóját – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Arató Gergely kifejtette, az üzemanyagok ára hetek óta emelkedik, és most újabb „brutális drágulásra” lehet számítani, aminek eredményeként a benzin átlagára történelmi magasságra tör. Mindez jelentős drágulást okoz az élet más területein, például az élelmiszerárakban is – tette hozzá. A politikus közölte, „az a Fidesz-kormány, amely ellenzéki oldalon már akkor verte az asztalt, mikor a benzin ára 250 forint sem volt, most közel 500…
Tovább olvasomIsmét jelentősen nő az üzemanyag ára, a benzinért újra többet kell fizetnünk, mint a gázolajért
Aki teheti, még ma tankoljon, holnaptól ugyanis már a 450 forintos literenkénti árat közelítjük meg. Nem a jó értelmében szárnyalnak az üzemanyagárak. A benzin esetében jelentősebb, bruttó 5 forint emelkedést fogunk tapasztalni szerdán a töltőállomásokon, a gázolaj átlagára pedig bruttó 2 forinttal változik – írja a holtankoljak.hu. Hozzáteszik, hogy mindezzel, ha minimálisan is, de a benzin átlagára magasabb lesz, mint a gázolajé. Az átlagár az emelést követően szerdától a 95-ös benzin esetében 446 forint lesz literenként, míg a gázolajé 445 forint. Az okok közt a nyersolaj árának ismételt emelkedését említik, illetve a forint is gyengült a dollárral…
Tovább olvasomKarma: Sebestyén Balázs is elkövette Dzsudzsák hibáját és kifogyott üzemanyaggal az autópálya szélén ragadt – az internet szétszedte
Nem is volt annyira nagyon régen, amikor a futballista felejtette el megtankolni autóját és ugyanígy várakoznia kellett, Balázsék pedig rádióműsorukban jót nevettek az eseten. Igaz, tegyük hozzá, hogy a rádiós az első pillanattól felvállalta saját butaságát és maga rakta ki azonnal közösségi oldalára, milyen hibába esett bele. Aztán csak úgy özönlöttek a kommentek. Balázs eredeti posztja: „Amikor kétségbeesetten ülsz a leállósáv szélén és várod, hogy valaki hozzon üzemanyagot! nincs ennél magányosabb pillanat..#akihülyemegérdemli„ A humorista, Bruti kapott is az alkalmon, hogy beszóljon: „Ha már úgyis ráérsz, addig kigyomlálhatnál.” Ám ezzel még…
Tovább olvasomA koronavírus-járvány során közel 20%-kal lett drágább az üzemanyag
Nehezen emészthető adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal: már az egy hónappal korábbi számokhoz képest is rengeteget, 6,6%-kal emelkedtek az üzemanyagárak, de az végképp „érdekes”, hogy 2020 márciusa óta, vagyis konkrétan a koronavírus-járvány megszorításai, nehézségei során 17,7%-kal lett drágább a tankolás. Ezen felül a dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban, az alkoholos italok ára pedig átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4…
Tovább olvasomMár ötszáz forint feletti benzinárakkal is találkozni
A Holtankoljak.hu adatai szerint az autópályák mentén már lehetnek olyan kutak, ahol a 95-ös E10-es benzin ára 487, a prémium benziné pedig 520 forint. A normál gázolaj esetében szintén lehet 487 forintos árral találkozni, míg a prémium dízel ára eléri az 530 forintot. A 95-ös benzin átlagára 431 forint, míg a gázolajé 438 forint literenként. A weboldal adatai szerint egy hónappal ezelőtt a benzin átlagára 405, a gázolajé pedig 414 forint volt. Egy évvel korábban ebben az időszakban a benzin literje 358, a gázolajé pedig 367 forintba került.
Tovább olvasomCsillagászati benzinárak és továbbra is csak emelkedik
A tavaly tavaszi mélyponthoz képest száz forinttal drágábban tankoljuk az üzemanyag literjét, az utóbbi hónapokban különösen megugrott és az emelkedésnek még nincs vége. Tavaly áprilisban volt mélyponton a 95-ös oktánszámú benzin fogyasztói ára a hazai kutakon, egy literért mindössze 285 forintot kellett fizetni. Az örvendetes állapot persze nem tartott nagyon sokáig, a nyári csúcs 367 forinttal tetőzött. Jött egy kicsi visszaesés, amely novemberre 352 forintra csökkentette a literenkénti árat. Azóta viszont nincs megállás, legutóbb már 419 forintos átlagárnál tartottunk, de már azt is tudjuk, hogy pénteken újabb 3 forintos lett…
Tovább olvasom