Juhász Roland szerint a Fidesz kormányok alatt rengeteg olyan eset történt, ahol kiderült, a közpénznek nincs gazdája… de mégis valahova felszívódik. Az elkészült épületeket erős túlzás lenne lakóparknak nevezni, bár elvileg annak épült. Csöbör Katalin szorosan kötődik a projekthez, amiből a pénz elfogyott, ám az épületek üresek, a BAZ megyei település önkormányzata pedig ott áll még 30 milliónyi adóssággal is.
Tovább olvasomCímke: elfogyott
Miskolci Egyetemi Napok – MEN, a végzősök anyagilag jól járnak… vagy mégsem?
Óriási a várakozás, alig két hét múlva kezdetét veszi a MEN, a végzős középiskolások pedig ingyenesen részt vehetnek rajta. Apró bökkenő, hogy az ingyenes belépésre jogosító bérlet csak korlátozott számban volt elérhető, így rengetegen már le is maradtak róla.
Tovább olvasomA DVTK ultrái ultimátumot intéztek a csapat és Kovács Zoltán irányába – „más hangnemben kell beszélnünk”
A ZTE elleni vereség után is eléggé felkorbácsolódtak már az indulatok a klub hűséges, de paprikás hangulatú szurkolói körében, ám úgy tűnik, Kovács legutóbbi nyilatkozata végleg kicsapta a biztosítékot. Úgy vélik, a diósgyőri szurkolók türelme végleg elfogyott.
Tovább olvasomKarma: Sebestyén Balázs is elkövette Dzsudzsák hibáját és kifogyott üzemanyaggal az autópálya szélén ragadt – az internet szétszedte
Nem is volt annyira nagyon régen, amikor a futballista felejtette el megtankolni autóját és ugyanígy várakoznia kellett, Balázsék pedig rádióműsorukban jót nevettek az eseten. Igaz, tegyük hozzá, hogy a rádiós az első pillanattól felvállalta saját butaságát és maga rakta ki azonnal közösségi oldalára, milyen hibába esett bele. Aztán csak úgy özönlöttek a kommentek. Balázs eredeti posztja: „Amikor kétségbeesetten ülsz a leállósáv szélén és várod, hogy valaki hozzon üzemanyagot! nincs ennél magányosabb pillanat..#akihülyemegérdemli„ A humorista, Bruti kapott is az alkalmon, hogy beszóljon: „Ha már úgyis ráérsz, addig kigyomlálhatnál.” Ám ezzel még…
Tovább olvasom