Két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta spanyolországi edzőtáborát a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK.
Tovább olvasomCímke: utolsó
Majdnem leadta négygólos előnyét a Diósgyőr, de győzött, remek helyen telel a csapat
Már az első félóra elteltével kétgólos előnyre tett szert a DVTK, amit végül négyre növelt. Túl korán hihette el a miskolci csapat, hogy megvan a meccs, háromszor is betalált a Győr, de végül egyenlítenie nem sikerült. Ezzel nagyon értékes három pontot zsebelt be a Diósgyőr a téli szünet előtt.
Tovább olvasomEz gyors volt, két hónap után máris mennie kellett a Mezőkövesd edzőjének
Hat forduló alatt négy szerzett pont és a másodosztályú tabella utolsó helye. Ez a csapat edzőjének állásába került.
Tovább olvasomTeljesen utolsóként végzett a Fidesz EP-alelnök jelöltje a szavazás első fordulójában, visszalép
Európa demokratikusabb felén nemigen kedvelik a fideszes politikusokat, akik ezért nagyon sokat tettek is. Járóka Lívia pedig érezte, nincs miért tovább erőltetnie a dolgot. Járóka Lívia visszalép az alelnökjelöltségtől az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jobboldali alelnökjelöltje, Roberts Zile javára – írja a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye alapján az MTI. Az EuroNews szerint Járóka az első körben 169 szavazatot kapott, így utolsó helyen végzett. A képviselőcsoport közleménye szerint a Fidesz az ECR jelöltjét támogatja annak érdekében, hogy az európai demokratikus jobboldalnak legyen képviselete az Európai Parlament (EP) vezető testületében. Kedd reggel…
Tovább olvasomDamu Roland már hetekkel ezelőtt tudta, óriási a baj – videó
Utolsó televíziós interjúja alig néhány hete volt az ATV-n, de a tegnap elhunyt színész már akkor komoly utalásokat tett arra, hogy komoly egészségügyi gondjai vannak. A jelek szerint nem kizárólag a Covid felelős Damu Roland haláláért. Tegnap a Borsod24 is megírta, hogy 47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban korábbi színésze, aki súlyos betegséggel küzdött, majd a koronavírus-fertőzés is megtámadta a szervezetét, annak ellenére, hogy két védőoltást is kapott ellene. December közepe óta intenzív osztályon kezelték, a halála előtt műtüdő lélegeztette – írja a Hvg.hu. Damu pár héttel…
Tovább olvasom