Damu Roland már hetekkel ezelőtt tudta, óriási a baj – videó

Megosztás

Utolsó televíziós interjúja alig néhány hete volt az ATV-n, de a tegnap elhunyt színész már akkor komoly utalásokat tett arra, hogy komoly egészségügyi gondjai vannak. A jelek szerint nem kizárólag a Covid felelős Damu Roland haláláért.

Tegnap a Borsod24 is megírta, hogy 47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban korábbi színésze, aki súlyos betegséggel küzdött, majd a koronavírus-fertőzés is megtámadta a szervezetét, annak ellenére, hogy két védőoltást is kapott ellene. December közepe óta intenzív osztályon kezelték, a halála előtt műtüdő lélegeztette – írja a Hvg.hu.

Damu pár héttel ezelőtt adta utolsó interjúját, Jakupcsek Gabriella vendége volt az ATV-n. Beszélt nehéz gyerekkoráról – azt állította, hogy a szülei nem szerették, nem is tartotta velük a kapcsolatot, a nagyszülei nevelték –, és arról az időszakról, amely előtt felkérték a TV2-n futó Jóban Rosszban rosszfiú szerepére.

Nyáron a bulvársajtón végigfutott a hír, hogy a színész a betegségei miatt nem tudott munkát vállalni, így arra kényszerült, hogy gyógyszereit ismerőseitől, barátaitól kért pénzből váltsa ki. Az interjúban erről azt mondta, hogy amikor tudott, építkezéseken dolgozott kőműves segédmunkásként. Amikor Jakupcsek azzal szembesítette, hogy mégiscsak volt munkája, Damu azt mondta, megbetegedett.

Sokkal nagyobb a baj, mint egyébként gondolnád, de arról meg nem fogok beszélni. Sem neked, sem senkinek. Sokkal nagyobb a baj. Maradjunk abban, amit igazolni tudok: az az, hogy kétoldali tüdőgyulladásom, mellhártya- és gégegyulladásom van, de sokkal nagyobb a baj

– fogalmazott.

A színészt 2012-ben elítélték Palácsik Tímea – később Vajna Tímea – megerőszakolásáért, a börtönből 2015-ben szabadult. Jakupcseknek azt is mondta, bár tudja, hogy ez furán hangzik, ő úgy gondolja, hogy ártatlanul volt börtönben.

Kapcsolódó cikkek