Hat forduló alatt négy szerzett pont és a másodosztályú tabella utolsó helye. Ez a csapat edzőjének állásába került.
Már nem Tóth Mihály a Merkantil Bank Ligában szereplő Mezőkövesd vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a klub. Noha az előző idényben NB I-ből kieső együttes a részletekbe nem megy bele, minden bizonnyal a kövesdiek visszafogott bajnoki rajtja állhat a döntés hátterében – a csapat hat forduló után, mindössze négy szerzett ponttal az utolsó helyen áll a Merkantil Bank Ligában és két mérkőzés óta nyeretlen.
Tóth Mihály júliusban vette át a Mezőkövesd irányítását, így mindössze két hónapig tartott az első főedzői megbízatása.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!