Teljesen utolsóként végzett a Fidesz EP-alelnök jelöltje a szavazás első fordulójában, visszalép

Megosztás

Európa demokratikusabb felén nemigen kedvelik a fideszes politikusokat, akik ezért nagyon sokat tettek is. Járóka Lívia pedig érezte, nincs miért tovább erőltetnie a dolgot.

Járóka Lívia visszalép az alelnökjelöltségtől az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jobboldali alelnökjelöltje, Roberts Zile javára – írja a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye alapján az MTI. Az EuroNews szerint Járóka az első körben 169 szavazatot kapott, így utolsó helyen végzett.

A képviselőcsoport közleménye szerint a Fidesz az ECR jelöltjét támogatja annak érdekében, hogy az európai demokratikus jobboldalnak legyen képviselete az Európai Parlament (EP) vezető testületében.

Kedd reggel írtunk arról, hogy a Fidesz újraindíthatja Járókát, aki 2017 óta az EP alelnöke. A fideszes képviselőcsoport közleménye előtt Deutsch Tamás még azt nyilatkozta, hogy sikerként könyvelik el, hogy újra el tudták érni Járóka jelölését, annak ellenére, hogy a képviselőcsoport 2021 márciusa óta nem tartozik politikai frakcióhoz az EP-ben, miután kilépett az Európai Néppártból (EPP).

„Járóka Lívia indításával és az ő indulását támogató képviselőkkel az a közös szándékunk, hogy minél markánsabb, minél erősebb legyen a jobboldali képviselet az EP vezetésében”

– mondta Deutsch Tamás. Negyven perccel később pedig visszalépett a jelölt. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek