Kean: Lenni és nem lenni – Harsányi Attila Shakespeare-színészt játszott a TTH-ban

Thomas Alva Edison 1903-ban kivégzett egy cirkuszi elefántot. Ezzel mutatta meg a váltóáram erejét, és tett szert lépéselőnyre a nagy áramháborúban. A hatalmas testen átfutó 6600 volt hatására Topsy először görcsösen befeszült, közben a teste sisteregni kezdett, majd a robosztus tömeg eldőlt. A bizarr produkciót döbbenet, majd taps fogadta. Edison nem csak egyszeri látványosságnak szánta az elborzasztó jelenetet, hanem filmre is vette azt. Aki akkortájt látta ezeket a képsorokat, nagyjából érti, milyen érzés lehet megnézni a Kean, a színészt.

Tovább olvasom

Bemutatkozik a három Bodoky: Tamás, az újságíró

Május 7-én 19 órától a Borsod24 vendége a három Bodoky: György, Márk és Tamás. Márkot a miskolciak jól ismerik, színész a városban. Tamás újságíró,  az Átlátszó oknyomozó portál alapítója, György pedig neves rákkutató orvos. Cikksorozatunkban bemutatjuk a vendégeket.

Tovább olvasom

Bemutatkozik a három Bodoky: György, a rákkutató

Május 7-én 19 órától a Borsod24 vendége a három Bodoky: György, Márk és Tamás. Márkot a miskolciak jól ismerik, színész a városban. Tamás újságíró,  az Átlátszó oknyomozó portál alapítója, György pedig neves rákkutató orvos. Cikksorozatunkban bemutatjuk a vendégeket.

Tovább olvasom

Most megmutatja, milyen ára van a sikernek – interjú Harsányi Attilával

Egy XIX. századi angol színészóriás, Edmund Kean történetét vitte színre Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színművész. Az előadás már több fesztiválon is díjat nyert. Most először látható Miskolcon a Tudomány és Technika Házában április 27-én, hétfőn este 19:00 órától.

Tovább olvasom

Mácsai Pállal indul a TTH Színpad tavaszi évada

A tavalyi zajos siker után ismét Miskolcon köszönthetik a nézők Mácsai Pált. A Tudomány és Technika Háza tavaszi szezonja egy különleges, rendhagyó produkcióval veszi kezdetét március 23-án, hétfőn este: a művész ezúttal a versmondás és az alkotás legbelső szobáiba vezeti be közönségét.

Tovább olvasom

Vályi István Miskolcon – a város meg akarta akadályozni, de a közéleti személyiség ma este mégis színpadra lép

Ma este újabb állomásához érkezik a Borsod24 beszélgetéssorozata: 18 órától a miskolci Tudomány és Technika Háza ad otthont a „Kormánykerék és közélet” című eseménynek, amelynek vendége Vályi István újságíró, műsorvezető, szerkesztő. Az utóbbi időben egyre aktívabb közéleti személyiség miskolci fellépését folyamatosan akadályozta a város, de lapunknak végül sikerült tető alá hozni a rendezvényt.

Tovább olvasom

„Mindent egy lóra”: saját darabbal lép szintet a TTH Színpad Miskolcon

Rövidesen bemutatja első saját darabját a miskolci Tudomány és Technika Háza színházi műhelye, a TTH Színpad „Mindent egy lóra – Csehov továbbgondolva” című produkciója nemcsak egy új előadás, hanem egyfajta bemutatkozás is a közönség felé. A kezdeményezés azt jelzi, hogy a helyszín egyre tudatosabban építi saját arculatát a város kulturális életében.

Tovább olvasom

„Teljes lényeddel” Gubás Gabival – Polcz Alaine élete megelevenedik a TTH színpadán

A legnagyobb hatású pszichológus-írók egyike volt Polcz Alaine, aki nemcsak szuggesztív egyéniségével, írásaival, de a Hospice Alapítvány alapítójaként, pszichológusként is örökre emlékezetünk részévé lett. A „Teljes lényeddel” című színházi est az ő egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni, egészen fiatal korától az utolsó napokig a népszerű színésznő, Gubás Gabi elragadó, szuggesztív előadásában.

Tovább olvasom

Megnyílt a Latabár-terem – kamaraszínházzal bővült a TTH Színpad

TTH

Lassan két éve, hogy teljesen új színházi játszóhely jött létre Miskolcon: a TTH Színpad a Tudomány és Technika Házában. Tavaly, az első teljes évadban – tavasszal és ősszel – közel négyezer látogató kereste fel az alternatív színházi előadásokat. Az idén a civil alapítók továbbléptek: a nagyszínpados produkciók mellett egy kamaraszínházi sorozat is elindult.

Tovább olvasom