Így választja ki a Tisza Párt a Borsod megyei képviselőit

Pósfai Gábor, a Decathlon egykori vezetője és jelenleg a Tisza Párt operatív igazgatója részletesen ismertette a politikai közösség nagykanizsai kongresszusán, hogyan halad a párt az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztásával. A teljes lista véglegesítésére és a nyilvános bemutatásra november végén, a Tisza Párt harmadik kongresszusán kerül majd sor, ekkor ismerheti meg a nagyközönség a 106 egyéni jelöltet.

Tovább olvasom

Tíz százalékponttal vezet: Magyar Péter egyre erősebb pozícióban

Magyar Péter

Bár nem kapott meghívót Tusványosra, Magyar Péter mégis a felmérések élén áll – ez jól példázza a hazai politikai élet jelenlegi ellentmondásait. Míg a kormánypárt-barát rendezők úgy döntöttek, hogy nem szükséges a legerősebb ellenzéki formáció elnökének jelenléte az adófizetők pénzéből megvalósuló rendezvényen, a Republikon intézet legújabb kutatása azt mutatja, hogy a TISZA Párt tíz százalékkal megelőzi a Fideszt az elkötelezett választók körében. Magyar Péter kijelentette, hogy hatalomra jutás esetén felülvizsgáltatná az Orbán-vezetés alatt megvalósult nagyobb volumenű fejlesztéseket, közben pedig határidő előtt publikálták vagyonnyilatkozatukat a TISZA Párt EP-képviselői.

Tovább olvasom

Magyar Péter nyaralásból visszatérve indította el pártja választási kampányát

Magyar Péter: nemulass

Magyar Péter szombat este jelentette be Facebook-oldalán, hogy a Tisza Párt hivatalosan elindítja az országgyűlési választási kampányt. A párt elnöke egyhetes, gyermekeivel töltött nyaralásából tért vissza, és azonnal kampányüzemmódba kapcsolt. A kampány céljaként „a hazánk visszavételét és egy emberséges Magyarország építését” jelölte meg.

Tovább olvasom

Nincs vége az Azahriah kemény Fidesz-kritikái által vert hullámoknak, most Fekete-Győr olvasott be Gulyás Gergelynek

A Momentum vezéralakja nem tudott szó nélkül elmenni amellett, hogy Gulyás a Tisza pártot vádolja azzal, hogy az ellenzéki oldal miatt lett ilyen borzalmas a közbeszéd hazánkban. Azahriah is kapott egészen éles megfogalmazású beszólásokat. De emlékeztettek minket a fideszes oldal elképesztő stílusú mondataira már jóval azelőttről, hogy a TISZA egyáltalán megszületett.

Tovább olvasom

Magyar Péter szerint Orbán Európa Pride-királya lett – de óriásit nyilatkozott egy Mi Hazánk-szimpatizáns férfi is

Bár a politikai palettán finoman szólva nem áll egymás mellett a MH, illetve a Tisza Párt, de nemcsak a klasszikus ellenzékiek ismerték fel, hogy a szombati tömegdemonstráció réges régen nem a Pride-ról szólt, hanem a szabadságjogokról.

Tovább olvasom

Tizenegy százalékos előnnyel vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a Závecz legújabb felmérésében

A Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint jelentős előnyre tett szert a TISZA Párt a kormánypárttal szemben. A biztos szavazó pártválasztók körében már 11 százalékponttal vezet Magyar Péter pártja, ami markáns változást jelent a magyar politikai térképen.

Tovább olvasom

Takács Péter és Kulja András éles vitája az egészségügyről az ATV-n – Ön szerint ki nyerte?

ATV-vita

Magyarországon sajnos viszonylag szokatlan, hogy nyilvános szakpolitikai vitákon szerepeljenek fontos politikusok, de 2025. június 23-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában összejött: Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője és egészségügyi szakpolitikusa vitatkozott Rónai Egon vezetésével.

Tovább olvasom

Igen aljas kamuvideó terjed az interneten Kulja Andrásról, a TISZA képviselőjéről

A romákkal próbálja összeugrasztani a tiszásokat, de a történet abszolút hamis. Mindenki sejthette, hogy aki arcát és nevét vállalva színre lép a Tisza Párt színeiben, folyamatos támadásnak lesz kitéve, ez történik Ruszin-Szendi Romulusszal, Magyar Péterrel és Kollár Kingával is. A propaganda a jelek szerint ismét szintet lépett, erre Kulja is felhívta a figyelmet.

Tovább olvasom