Most dől el, hogy lesz-e síelésre alkalmas hótakaró a jövőben Magyarországon

Míg ötven-hatvan évvel ezelőtt akár három hónapon át is síelésre alkalmas hóviszonyok voltak Magyarország egyes helyein, addig mostanra már egy-két hétnek is örülni kell. Ha túl későn kezdjük el csökkenteni a kibocsátásokat, akkor előfordulhat, hogy 2060 után egyáltalán nem lehet majd havon síelni itthon, olvasható a Másfélfokon megjelent elemzésben. Az 1960–70-es években november közepétől január közepére egyenletesen növekedve átlagosan 12-14 cm-es hóvastagság alakult ki hegyeinkben, az 1980-as évektől ez inkább már februárban érte el maximumát, és a mennyisége is jelentősen csökkent, nagyjából megfeleződött. A legutóbbi két évtizedben tovább módosult a hótakaró,…

Tovább olvasom

Támad a tél, végre Borsodba is megérkeznek a kemény fagyok

Pénteken havazás is érkezhet a Bükkbe, elég jó eséllyel. Februárig kellett várni a tartósan télinek nevezhető időjárásra, vasárnap hajnalban mínusz 10 fokot is mérhetünk. A mezőgazdasági kártevők így talán elpusztulhatnak a fagyban, mert jelen állás szerint tartósan hideg idő köszönt ránk, ami a jövő héten is folytatódik. Pénteken még csapadékos időjárás várható, nyugaton inkább esővel és havas esővel, keleten hóval, de este erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik és csökken a csapadék valószínűsége. Vasárnap hajnalban már erős fagy lehet, és napközben is csak 0 fok körüli hőmérséklet valószínű –…

Tovább olvasom

Teljesen eltűnhet a hideg tél Magyarországról, ha nem cselekszünk

Teleink jelentősen melegednek, ami kedvező a fűtésszámlák tekintetében, ugyanakkor a mezőgazdasági károkozók szempontjából egyáltalán nem. A Másfél fok legfrissebb elemzése szerint Csak a Párizsi Megállapodással összhangban, az azonnali kibocsátás-csökkentési forgatókönyv követésével van esélyünk arra, hogy nagyjából a jelenlegi szinten tartsuk a fagypont alatti napok számát. A pesszimista forgatókönyvet követve (a globális kibocsátások folytatódnak) a jelenlegi csupán harmada-negyede lehet a téli napok átlagos évi száma, míg a tartósan fagyos téli időszakok szinte eltűnhetnek, és a század végére alig lesz olyan év, amikor majd várhatóak.  Ez kétségkívül mérsékli az energiafogyasztást, csökkenti a fűtésszámlát,…

Tovább olvasom

Nehezen alkalmazkodnak az állatok az idei télhez

A klímaváltozás a téli hónapokat is átalakítja, amely kihívást jelent az állatok számára. Az állatok életét alapjaiban meghatározza az évszakok váltakozása, ciklikussága Magyarország mérsékelt éghajlatán. Általánosságban a gerincesek számára a tavasz az utódok születésének időszaka, hiszen a nyári bőséget így maximálisan feltudják használni a növekedésük során. Ősszel pedig felkészülnek a hidegebb időkre, kalóriát gyűjtenek, a túlélés kerül a középpontba. Kivételt képeznek az ízeltlábúak, ők ugyanis az évben többször is szaporodhatnak, bár a tél eljövetelével elpusztulnak, a következő évben kikel az új generáció. Ami viszont minden állatban közös, hogy a táplálékban…

Tovább olvasom

Vasárnap Borsodban is jó eséllyel beköszönt a tél

Az intenzív havazás és a széllökések miatt a Bodrogközben és Borsod számos más részén is hófúvások alakulhatnak ki a következő egy-két napon. Az időjárási előrejelzések alapján a téli szezon első országos havazására lehet számítani a hétvégén, hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közleményükben azt írták: minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek majd a következő napokban, ahol lehet, ott előszórási, preventív sószórási munkákat is végeznek. De az intenzív havazás mellett időszakosan téli útviszonyokra is fel kell készülniük az autósoknak, főleg Észak-Dunántúlon és a Bodrogközben, ahol a 70-75…

Tovább olvasom

Miskolc is készül a télre, figyelem, nekünk is vannak kötelezettségeink

Az ingatlantulajdonosoknak is komoly felelősségük van a téli időszakban. A város közben átállította a gépeket a téli időszakra. Hóügyeletet működtet 2022. november 18. és 2023. március 15-e között Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közreműködésével a téli síkosságmentesítési és hóeltakarítási feladatok megszervezéséhez kapcsolódva. Az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő közutak gépi hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkáit a hóügyelet vezetőjének irányításával működő diszpécserszolgálat koordinálja. A téli útüzemeltetés gépi feladatait – a közutak síkosságmentesítő anyaggal történő szórását és a hó eltakarítását – a MIREHU Kft. végzi 6 speciális, tolólappal felszerelt…

Tovább olvasom

Hogyan készítse fel időben autóját időben a télre?

A jeges utak, a fagyos időjárás és az esetleges hóviharok komoly próbatételt jelenthetnek sofőröknek és járműveknek egyaránt. Éppen ezért érdemes még jó időben felkészítenie autóját a hideg évszakra, és gondoskodnia arról, hogy télen is nehézségek nélkül közlekedhessen. Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője a szol24.hu-n is megjelent közleményben összegyűjtötte a leghasznosabb tippeket, amelyek segítenek elkerülni a nagyobb fennakadásokat az utakon, és biztonságosan átvészelni a hidegebb hónapokat. Védje a karosszériát a korróziótól Az autógyártók folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogyan javíthatnák a motor hatékonyságát, a menetkényelmet és az utasok biztonságát. A megfelelő…

Tovább olvasom

Miskolc önkormányzata több hivatali és kulturális intézményt is bezár télire, hogy csökkentsék a kiadásokat

A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben” – közölte Miskolc önkormányzata közleményében. Mint írták, az önkormányzat feledata, hogy biztosítsa és megőrizze a város működőképességét egy olyan időszakban, amikor a rezsidíjak öt-, tíz-, tizenkétszeresükre drágultak. Egy felelős és felelősségteljes város ilyen nehéz időkben magán kell, hogy kezdje a spórolást – írták. Két telephely, a Széchenyi utca 107. szám, illetve a Petőfi utca 39. szám alatti éppen ezért átmenetileg nem fogad majd ügyfeleket, a dolgozók pedig átköltöznek a…

Tovább olvasom

Nem sok helyen volt fehér a karácsony, de Lillafüreden így történt

Lillafüred minden egyes évszakban gyönyörű, nincs ez másképp télen sem. A havas táj, a befagyott Hámori-tó egészen csodálatos látvány. Bár néhány nappal ezelőtt még úgy szóltak az időjárási előrejelzések, hogy szinte teljesen kizárt a fehér karácsony lehetősége, mert ha le is esik egy bizonyos mennyiségű hó, az 24-én napközben legkésőbb el is olvad, mert 8, illetve 10 fokos enyhe időt prognosztizáltak. Ez végül nagyon nem jött be, maradt a fagy, a havas-jeges időjárás, az északi területeken feltétlenül. Lillafüred pedig a havas tájban is csodaszép, ahogy az az MTI fotóriporterének felvételén…

Tovább olvasom

Több, mint 15 fokos különbség volt az ország két része között, tavasz és tél küzdelme

Észak-keleten, Borsodban és a Nyírségben pénteken a telet érezhettük, miközben például Baranyában közel 15 fok volt a hőmérséklet. Az ország egy részén még mínuszok voltak, máshol pedig már 14 Celsius-fok. Azt írták: folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, északon is egyre nagyobb terület éri el a pozitív hőmérsékleti tartományt, és a csapadék is gyengült. Az ónos eső veszélye, az arra vonatkozó riasztás is megszűnt. Nagy volt a hőmérsékleti kontraszt: Északkeleten fagypont alatt alakult a hőmérséklet, míg délnyugaton már 13-14 fokot is mérhettek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat megjegyzi, hogy a frontérzékenyek számára nem…

Tovább olvasom