Visszacsúszott Magyarország az EU digitális fejlettségi rangsorában

Romlott Magyarország helyzete az EU digitális fejlettségi rangsorában 2021-ben, ugyanis 3 helyezést is visszaesett a rangsorban – írja a Quibit. Míg 2020-ban a 21. helyen voltunk 28-ból, idén viszont már csak a 23. helyre tudott felkerülni az ország. Ez két pozíciót jelent, viszont a brexit miatt már csak 27 ország szerepel a listán. Az Európai Bizottság 2014 óta vizsgálja a tagállamok digitális gazdaságban elért eredményeit, és ezeket minden évben közzé is teszi a DESI-ről (digitális gazdasági és társadalmi mutató) szóló jelentésében. A jelentés arra mutat rá, hogy egyes országok lakosai milyen digitális készségekkel…

Tovább olvasom

Jöhetnek a kötelezően egységes telefontöltők

Az Európai Parlament és annak Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága évek óta szorgalmazott megoldást az egységes töltők bevezetésére és saját kezdeményezésű jelentések, határozatok és a biztosokhoz intézett kérdések sorában kérte az Európai Bizottságot cselekvésre. Ugyanis ezzel a lépéssel ezen a szegmensen jelentősen csökkentenék az elketronikai hulladék mennyiségét. 2014-ben a Parlament a rádióberendezésekről szóló, modernizált irányelvről (RED) szóló tárgyalások során erőteljesen érvelt a minden mobiltelefonhoz használható, egységes töltők mellett. Azóta több más parlamenti kezdeményezés kérte közvetve vagy közvetlenül a töltők egységesítését, így például a 2020. január 30.-án elfogadott állásfoglalás, amelyben arra…

Tovább olvasom

Története egyik legkomolyabb leállását szenvedte el a Facebook, hosszú órák után sem moccant meg, a cég belső üzenetküldője is elszállt

Egyik pillanatról a másikra hétfő délután hat órakor lehalt a Facebook és a cég összes platformja, ez még a 2019-es márciusi leállásnál is nagyobb gondot okoz. Ennyire Facebook-függővé vált volna a világ? A The New York Times információi szerint leállt a dolgozók kommunikációs platformja. Története egyik legkomolyabb leállását szenvedi el épp a Facebook. Ahogy arról korábban beszámoltunk, magyar idő szerint 18 óra magasságában a közösségi oldal mellett leállt a Messenger, a WhatsApp és az Instagram is. Bár a Facebook nem sokkal később jelezte, már dolgoznak a hiba elhárításán, könnyen lehet, hogy…

Tovább olvasom

Leállt a teljes Facebook, elérhetetlen az Instagram és a Messenger sem működik

Ma délután, nagyjából fél 6 körül vettük észre, hogy a Facebook webes felülete leállt, még üzeneteket sem lehet küldeni a Messengeren keresztül sem. A PCWorld azt is kiszúrta, hogy a kék-fehér óriás többi szolgáltatása, mint például az Instagram és a WhatsApp se elérhető. A downdetector.com -ra bejutott jelentések 30 perc alatt szöktek az egekbe, 18 óra körül már több mint 80 ezren jelezték itt, hogy gond van a Facebookkal – a legtöbben a webes felület elérhetetlenségére panaszkodtak. Ráadásul Globális leállásról van szó, ami nem csak magát a közösségi oldalt érintette. A hiba…

Tovább olvasom

Két és fél perc után a rakománnyal együtt felrobbant az új űrrakéta | videó

A texasi Firefly Aerospace első kísérlete, hogy egy különleges rakétát az űrbe juttasson hatalmas bukás lett. Az Alpha nevű, 29 méter magas szerkezet mintegy 2,5 perccel az indulás után egy eddig ismeretlen hiba miatt a levegőben darabjaira robbant és fényes tűzgömbként ragyogta be az égboltot – írta a Space.com. A teherhordozásra is alkalmas Alphát szeptember 2-án indították a kaliforniai Vandenberg űrbázisról, de már ez sem zajlott teljesen simán: az első startot a visszaszámlálás végén egyéb problémák miatt megszakították. A Space.com szerint a rakétán mintegy 92 kilogrammnyi hasznos teher volt, köztük iskolák által begyűjtött…

Tovább olvasom

Drónnal ellenőrizte a biztonsági öv használatát a rendőrség

Összehangolt akció zajlott Kaposvár vonzáskörzetében, 37 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök – számoltak be a police.hu-n. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. augusztus 26-án a somogyi megyeszékhely, valamint a környező települések forgalmát ellenőrizték civil- és járőrautókkal. Az akció célja az agresszív, a sebességet túllépő járművezetők, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt. A rendőröknek többek között az elsőbbségadási szabályok megsértése, az előzési tilalom, és a záróvonal figyelmen kívül hagyása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon…

Tovább olvasom

Piacra dobták a HeliHelp alkalmazást, amely vészhelyzetben nyújthat komoly segítséget

Hosszú fejlesztést követően már elérhetővé vált a HeliHelp nevű segítségkérő alkalmazás. Ez egy olyan ingyenes és mindenki számára elérhető telefonos applikáció, amely azért készült, hogy a sürgősségi – legfőképpen a kórházon kívüli – ellátásában legyen segítségre. A sok szakmai információ mellett (amely a sürgősségi ellátást tanulóknak is komoly segítség lehet) a segítségre szorulóknak, vagy éppen segítséget kérőknek is tartalmaz érdemi információkat. A projektben rengetegen résztvettek. Mint írták: A szerző és a lektorok fáradozása mind hiábavaló lett volna, ha nem áll a projekt mellé a Magyar Légimentő Nonprofit Kft, valamint két…

Tovább olvasom

Digitális jegybanki forintot tervez az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megjelentetett egy online is elérhető kötetet, „Egy új kor hajnalán – pénz a XXI. században” címmel. A kiadványt bemutató sajtótájékoztatón az MNB több vezetője is arról értekezett, hogy miképp néz ki a felkészülés arra, hogy a papírpénzeket és érméket online pénzre cseréljük le egyszer – írja a Telex. Virág Barnabás, az MNB alelnöke szerint három fő ok magyarázta a történelemben a pénzrendszer nagy változásait: ha a meglévő rendszert a gazdaság kinövi (mint a pengő-forint váltáskor), ha nagy technológiai változást látunk, illetve a geopolitikai átalakulások idején. Most a legnagyobb…

Tovább olvasom

A Facebook véget vet a politikusokkal való kivételezésnek

Nem fog többet kivételezni a Facebook a politikusokkal – a Reuters szerint ez a legfontosabb üzenete annak az egyelőre még csak tervezett változtatásnak, amely már várhatóan pénteken életbe lép a közösségi oldalon. A Facebook és a Twitter régóta úgy véli, hogy a politikusoknak nagyobb mozgásteret kell adni a platformjukon zajló kommunikációban. Ezzel azonban a politikai szereplők kivételes helyzethez jutnak, és olyat is megtehetnek az oldalon, amit a rendes felhasználók nem. A volt amerikai elnököt, Donald Trumpot érintő ügy hatására a Facebook viszont elgondolkodott, hogy változtasson a hozzáállásán, és a többi regisztrálttal azonos…

Tovább olvasom

Megkülönböztető jelzést kapnak a facebookos viccoldalak

Különleges címkékkel látná el a Facebook azokat az oldalakat, amelyek paródia- vagy rajongói oldalakként szolgálnak. A cég a Twitteren jelentette be, hogy április 7-től kezdve az Egyesült Államokban tesztelik az új funkciót – írta az Index. Ennek jegyében a hírfolyamban különleges jelölést kapnak majd a rajongói- és a viccoldalak.  Mindezt annak érdekében, hogy a felhasználók el tudják különíteni egymástól azt, hogy melyik tartalom komoly vagy csak viccnek szánt, illetve hogy az valóban egy adott közéleti szereplőhöz tartozik-e.  Hazai viszonylatban ez leginkább Orbán Viktornak jöhet majd jól, a miniszterelnök nevével ugyanis…

Tovább olvasom