A polgármester jelentette be, hogy egy friss döntésnek köszönhetően megítélt a kormány Miskolc számára 2,7 és 2,8 milliárd forintot. Maga Tóth-Szántai József is úgy írta le, hogy ez a város stabil működéséhez szükséges, így segít a kormány. Némileg aggasztó, hogy nem tudjuk a támogatás konkrét célját. A hatmilliárdos kormányzati elvonás után mindenesetre jól jön a kivéreztetett megyeszékhelynek a pénz.
Tovább olvasomCímke: támogatás
A miskolci tűzoltóság is kap magasból mentő gépjárművet
Az Európai Unió 3,5 milliárd forintos támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával nyolc magasból mentő gépjárművet szerez be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Tovább olvasomA médianyilvánosság ereje: hirtelen mégis jut pénz az elutasított kutató-mentőknek
Nemrég számoltunk be arról, hogy rengeteg Fideszhez köthető alapítvány és szervezet 10-11 millió forintos támogatáshoz juthatott közpénzből, miközben egy mentőcsapat pályázatot forráshiányra hivatkozva elutasítottak „odafentről”. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott és valószínűleg nagyon kellemetlen lehetett a Fidesznek, mert hirtelen mégis lett pénz.
Tovább olvasomFidesz: a mentőszolgálatnak nem jutott a plusz támogatásból, de BAZ megyei fideszes szervezeteknek és Felcsútnak igen
A közel ötmilliárdról nemrég döntöttek, az óriási bajban levő mentőszolgálat kérését forráshiány miatt visszautasították. Ellenben a Városi Civil Alap milliárdjaiból bőven jutott a Fidesznek kampányoló, vagy a kormánypárttal együtt induló egyesületeknek, alapítványoknak, megyei érdekeltségünkkel. Elképesztő véletlen.
Tovább olvasomVeszélyben a független sajtó: a Borsod24 támogatására van szükség az új törvényjavaslat árnyékában
Egy új, rendkívül aggasztó törvényjavaslat fenyegeti a magyar demokrácia maradványait, különösen a független médiát és civil szervezeteket. Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden éjfél előtt nyújtotta be „A közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatát, amely drasztikusan megnehezítené a külföldi támogatásokat kapó szervezetek működését.
Tovább olvasomMost merre? Orbán a romániai elnökválasztás szélsőjobbos jelöltje mellett, az ottani magyar egyházak ellene foglalnak állást
Eljött a pillanat, amikor Orbán Viktor érdekei hirtelen látványosan szembemennek az erdélyi magyarság érdekeivel? A magyar miniszterelnök félreérthetetlenül a szélsőjobboldali Simion mellett lépett fel támogatólag, ám a romániai magyar egyházak és az RMDSZ kerek-perec ugyanezen jelölt elleni szavazásra kérik híveiket. Újabb rés a pajzson?
Tovább olvasomÚj esély a jövőre: hat borsodi fiatal is támogatást kapott a K&H életrevalók programban
77 fiatal nyerte el idén a K&H életrevalók program támogatását, amely a gyermekvédelemben élő, 16–24 év közötti fiatalok önálló életkezdését segíti akár egymillió forintos képzési támogatással. A programra 280 pályázat érkezett, ezek közül választotta ki a zsűri a legígéretesebb jelentkezőket.
Tovább olvasomMintha lenne némi ellentmondás Orbán Viktor Ukrajna EU-s tagságáról tett mondatai között – videó
A magyar választók könnyen felejtenek, de az internet nem. A 2022-es háború kitörése után közel négy hónappal is Orbán Viktor határozott IGENT mondott Ukrajna európai uniós csatlakozására… a magyarok nevében. A fejünk felett döntött?
Tovább olvasomÓriási a különbség a Tisza és a Fidesz országjárása között – Lázárt saját fórumán trollkodták meg – képek
Ezek a képek nem fogják bejárni az M1 Híradóját, Lázár János showjára alig egy maroknyi ember volt kíváncsi, miközben nem sokkal korábban Magyar Péterre és a TISZÁRA egy hadseregnyi hallgatóság érkezett. Lázárt pedig kényelmetlen helyzetbe hozták az egyébként is gyér látogatottságú fórumán Pécsett.
Tovább olvasomKoncz Zsófia: Újabb állami milliárdok a bölcsődés gyerekek szüleinek
A kormány ismét jelentős összeget fordít a kisgyermekes családok támogatására, legalábbis azokéra, akik bölcsődébe járatják gyermeküket. A Kulturális és Innovációs Minisztérium bejelentése szerint 2026 nyaráig folytatódik a bölcsődei térítésidíj-támogatási program, ráadásul a korábbinál magasabb összegekkel.
Tovább olvasom