Szlávik szerint talán nyáron már nem kell majd maszkban napoznunk a strandon

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint legkorábban nyáron lehet nagyobb lazításra számítani, addig is óva int mindenkit attól, hogy egy oltás után már azt gondolja, elmúlt a járvány – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyet a Telex szemlézett. Szlávik az oltások fontosságát hangsúlyozta a műsorban, mivel jelenleg ez az egyetlen bevált módszer a koronavírus ellen. „Az első oltás is elkezd az immunrendszerben dolgozni, két-három hét alatt elindul az ellenanyag-termelődés. Olyan magas szint is kialakulhat, amely védettséget ad, de a második védőoltás erősíti meg az immunválaszt, és…

Tovább olvasom

Szlávik szerint akár 80 százalékos átoltottság is kellhet a járvány megállításához

“Valamennyire megváltoztathatja a két és fél millió beoltott ember a koronavírus-járvány lefolyását” – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának. Az Index által idézett Szlávik János ugyanakkor hozzátette: ettől még sokkal több oltást kell beadni. A szakember emlékeztetett, a járvány elején úgy vélték, a nyájimmunitáshoz 60-70 százalékos beoltottságra van szükség, az új mutánsok megjelenésével azonban ettől magasabb, akár 80 százalékos átoltottságra is szükség lehet. Szerinte ezen a héten kiderülhet, hogy a harmadik hullám platófázisa bekövetkezik-e, vagy lehet, hogy a mostaninál is tovább emelkednek majd a számok. Kitért arra…

Tovább olvasom

Szlávik: Még mindig erősen felszálló ágban a harmadik hullám, talán április közepén kezdhet lassulni a vírus terjedése

Ha ezt egy infektológus főorvos mondja, akkor vajon a kormány miért akarja április közepén már nyitni az iskolákat? Kialakul netán az oltás utáni védettség a dolgozókban? A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.  A szakember hangsúlyozta, a járvány harmadik hulláma továbbra is felszálló ágban van, a korábbi tapasztalatok alapján esetleg április közepén, végén kezdhet csökkenni a vírus terjedése, és “talán valamikor nyárra lélegezhetünk fel”. “Most mindenkinek nagyon kell vigyáznia, be kell tartani a szabályokat!”…

Tovább olvasom

Szlávik szerint nem kizárt, hogy magyar mutánsa is kialakul a koronavírusnak

Az sem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakul – mondta az Index által idézett Szlávik János hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában. A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa szerint ez azért következhet be, mert a koronavírus folyamatosan változik és próbál kiszabadulni védőoltás fogságából. A szakember úgy véli: emiatt újabb védőoltásokra lesz szükség, de ezen már dolgoznak a fejlesztők. Szlávik János a dél-afrikai és a brazil mutánsokat tartja a legveszélyesebbnek. Tudomása szerint előbbiből már találtak Magyarországon, utóbbit azonban még nem mutatták ki egyszer sem. Szót ejtett arról is, hogy a járvány…

Tovább olvasom

Szlávik: Már most is súlyos a helyzet, további romlás esetén újabb szigorítások jöhetnek

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint már most nagyon súlyos a helyzet. A brit mutánsnak köszönhető, hogy a betegség halálosabb, mint a korábbiak. Pontosan nem tudják, mennyivel, de akár 50 százalékkal több esetben okozhat halált, mint a korábbi vírusmutánsok. Ráadásul jobban terjed és fiatalabbakat fertőz meg a brit mutáns – mondta az ATV Start című műsorban Szlávik János. A halálozások számát tekintve arról beszélt: nem lehet összehasonlítani egy olyan típusú halálozási rátát, mint amilyen Magyarországon van, ami azt jelenti, hogy bárki, aki koronavírus-fertőzöttként kórházba kerül és egyszer meghal, az…

Tovább olvasom

Egyre súlyosabb tünetekkel és egyre fiatalabbak kerülnek kórházba

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora – nyilatkozta Szlávik János az M1-nek a HVG tudósítása szerint. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta: a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a „klinikai kép”, ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is. Kitért arra is: a fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy…

Tovább olvasom

Szlávik: Nehezen megmondható, mikor tetőzik a harmadik hullám

Csak rendkívül nehezen becsülhető, hogy mikor lesz a “csúcsa” a koronavírus-járvány harmadik hullámának, és mikor kezdenek csökkenni az esetszámok – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház HVG által idézett infektológus főorvosa szombaton a közmédiának. Szlávik János elmondta: a harmadik hullámban jóval nagyobb ütemben emelkedik a fertőzöttek száma, mint az első és a második hullám idején: sokkal többen kerülnek kórházba, intenzív osztályra, az utóbbi napokban stabilan magas az újonnan regisztrált betegek száma. A főorvos szerint ez előrevetíti, hogy a harmadik hullám súlyosabb lesz, mint az előzőek voltak. Szlávik jelezte, hogy Magyarországon is a…

Tovább olvasom

Szlávik: Nagyon súlyos a helyzet, az egyik kórház gyakorlatilag megtelt

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszállóágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyet az Index szemlézett. Szlávik János elmondta, a Dél-pesti Centrumkórházban gyakorlatilag minden, a koronavírusos betegek számára fenntartott ágy tele van, és nagyon sokan vannak az intenzív osztályon is. “Hallom, hogy az egész országban sajnos egyre több beteg kerül kórházba, egyre több beteg kerül intenzív osztályra és, sajnos, lélegeztetésre” – mondta a szakember, aki szerint most már gyakori, hogy a betegség egy egész családon…

Tovább olvasom

Miért utazott Szlávik János lánya Dubajba nyaralni éppen most?

Ez ugyanolyan érthetetlennek tűnik, mint Szijjártóék adriai “magánügyes” jachtozása tavaly nyáron. Amennyiben példát szeretnék mutatni, ilyen mértékű baki nem fér bele. Igaz, Szlávik lánya legalább nem akarta elhitetni magáról, hogy éppen az irodájában gőzerővel dolgozik. Dubajban nyaralt Szlávik János lánya – írja a Blikk egy hozzájuk eljuttatott fotó alapján. A lap szerint ez azért furcsa, mert február második felében az orvost a vakcina és az utazás témájában kérdezték a Weco-Travel webináriumán. Akkor azt mondta, hogy a koronavírus miatt nyárra még nem venne repülőjegyet. A határok megnyitásáról pedig úgy vélekedett, hogy a járvány elején még bízott…

Tovább olvasom

Komoly gond, hogy már 40-50 éves embereket vág kórházba a koronavírus, akiknek nincs is alapbetegségük

A járvány eddigi legdurvább következménye, hogy már nem beszélhetünk arról, hogy csak az időseket, csak a krónikus betegeket dönti le vészesen a Covid, hanem teljesen egészséges negyveneseket is. Erről Szlávik János beszélt. Durván lecsökkent a kórházba kerülők átlagéletkora az utóbbi időszakban. Az utóbbi hetekben azt figyelték meg, hogy csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek átlagéletkora. Gyakrabban találkoznak 40-50 éves emberekkel, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az állami médiának.  Szombaton már több mint 5200 fertőzöttet ápoltak kórházban, ami a január eleji szintnek felel meg.…

Tovább olvasom