Gyáravatás, milliárdok és kampány: Szijjártó Péter egy nap alatt letudta BAZ megyét – de kinek szólt valójában az üzenete?

Pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter sátoraljaújhelyi és miskolci szereplése első ránézésre klasszikus gazdaságfejlesztési sikertörténetként volt tálalva, milliárdos beruházásokról, új munkahelyekről és nemzetközi cégek érkezéséről szólt. A részleteket közelebbről nézve azonban egyértelműen kirajzolódik, hogy mindez csak egy időzített kampánykörút része volt, amelynek célja a kormánypárti jelöltek megerősítése a 2026-os választás előtt.

Tovább olvasom

Borsod választ – politikai roham a választások előtti utolsó pillanatokban

A választások alig több mint két hét múlva zajlanak, és Borsod-Abaúj-Zemplént elözönlik a politikusok, akik személyesen próbálják meggyőzni a szavazókat. A kampány intenzitását jól mutatja, hogy a különböző pártok és jelöltek egymást követő lakossági fórumokat és rendezvényeket szerveznek a megyében, miközben a részvételi létszámot gyakran kommunikálják a támogatottság bizonyítására.

Tovább olvasom

Kémkedéssel vádolják Panyi Szabolcsot – az újságíró visszavág

Panyi Szabolcs

A magyar kormány kémkedés miatt feljelentést tett Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró ellen – jelentette be Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón. Panyi határozottan visszautasította a vádakat.

Tovább olvasom

Titkosszolgálati akció a Tisza ellen, lehallgatott újságíró és a Szijjártó–Lavrov-kapcsolat: egy hét alatt robbant a magyar politika

Szövevényes titkosszolgálati művelet részleteit tárta fel a Direkt36 tényfeltáró újságírói portál: dokumentumok és bizalmas források alapján körvonalazódik, hogyan próbálták meg feltörni és megbénítani a Tisza Párt informatikai rendszerét, majd hogyan indítottak mondvacsinált rendőrségi eljárást azok ellen, akik ezt le akarták leplezni. Mindeközben egy másik, párhuzamos botrány is kibontakozott: a Mandiner közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt Panyi Szabolcs tényfeltáró újságíróról, akit a kormánysajtó hazaárulással vádolt – miközben maga az újságíró épp Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapcsolatát nyomozta.

Tovább olvasom

Forrósodni látszik a talaj, Brüsszel kérdőre vonja Szijjártót, hogy tényleg szivárogtatott-e az oroszoknak

Az Európai Bizottság szóvivője szerint rendkívül aggasztók azok az értesülések, amelyek szerint a magyar külügyminiszter rendszeresen tájékoztatja a külügyi találkozókról Szergej Lavrovot. Az elmúlt hetekben szinte minden napra jutott némi botrány, legtöbbször fideszes részvétellel. Súlyos vádak merültek fel Szijjártó Péterrel szemben.

Tovább olvasom

Magyar Péter szerint nettó hazaárulás, hogy Szijjártó az uniós tárgyalásokról jelenthetett az oroszoknak

Megdöbbentő cikk jelent meg a Washington Postban arról, hogy az orosz titkosszolgálatok Orbán elleni hamis önmerényletet javasoltak annak érdekében, hogy a kormánypártoknak legyen esélye a választási győzelemre. Emellett a lap arról is ír, hogy Európai titkosszolgálatok szerint Szijjártó Péter az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Tovább olvasom

Nem verték nagydobra, de Szijjártó írásba adta, hogy távolodunk az orosz gáztól

A kampány egyik fő elemét arra építi fel a Fidesz hosszú évek óta, hogy ettől függ a rezsicsökkentés. Washingtonban mégis aláírt külügyminiszterünk egy olyan (Ukrajnával is közös!) nyilatkozatot, ami a nagymennyiségű amerikai gáz vásárlását és az orosz gáztól való távolodást jelenti. Ezt persze kifelejtette beszámolójából, a bolgár kormány ellenben elkotyogta, innen tudhatjuk.

Tovább olvasom

Csöbör és Szijjártó zártkörű kampánybulija a Galériában Miskolcon – ellentmondásos válaszok a közadatigénylésre

Megérkeztek a válaszok, amelyek nem egészen állnak szinkronban, egymással ellentmondásba keveredő részeket osztottak meg a hivatalos források a kérdésekre a miskolci összejövetellel kapcsolatban.

Tovább olvasom

Miskolc: kampányrendezvény közpénzből, a nagyközönség kizárásával?

Pártpolitika a miskolci közintézményben, kizárólag válogatott emberek számára. Ehhez volt szerencsénk a fideszes Csöbör Katalin és Szijjártó Péter jóvoltából Miskolcon, de a kis kampányfogás számos kérdést felvet…ne egy igazán demokratikus országban.

Tovább olvasom

Migránsok, háború és Brüsszel sem maradt el Csöbör Katalin és Szijjártó Péter miskolci évértékelőjéről

„Évindító” fórumot tartott csütörtökön a Miskolci Galériában Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Az eseményen a város és a választókerület elmúlt időszakának értékelése, valamint a következő időszak kihívásai kerültek a középpontba, hangsúlyosan a közelgő választási év és a nemzetközi politikai helyzet kontextusában, némi kormánypropagandát sejtető áthallással. A fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.

Tovább olvasom