Kivételesen kétnapos lett a rendezvény, a maratonfutók ismét bizonyíthattak és nem is mentek haza üres kézzel. Szombaton és vasárnap rendezték meg a 30. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt, amelyen öt számban indulhattak el a versenyzők – írja a Minap. Idén rendhagyó módon kétnapos eseményen bizonyíthatták a maratonisták és a félmaratonisták – június 11-én, szombaton az 1991-es I. Bükki Hegyi Maraton „retro” pályáin, Lillafüredet, a Hámori-tavat, Ómassát, Bánkutat, Jávorkutat érintve – felkészültségüket a Marathon Club Egyesület és a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány szervezésében. Vasárnap az utóbbi években megszokott, a Királyasztalon kijelölt versenyközpontból…
Tovább olvasomCímke: szervezés
Huszonharmadszor is jön a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra
Május első felében és szeptember közepén is rendeznek ilyen teljesítménytúrát. Huszonharmadik alkalommal rendezik meg május 8-án reggel nyolc és este hat óra között a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát. Az eseményen ezúttal is négy távon – 30, 50, 80, 115 kilométeren – lehet majd indulni. Orosz Emese, a verseny szervezője a Minap.hu-nak elárulta idén a legrövidebb és a leghosszabb útvonal is megújult. „Minkét változásnak az bükki utak folyamatos romlása az oka, az elmúlt években egyre több nevező panaszkodott arra, hogy egyes szakaszok főként lejtmenetben nagyon veszélyesekké váltak” – mondta. A szervezők ezért úgy…
Tovább olvasomBuszos utazást szervezett a békemenetre a polgármester, azóta tagadja az egészet
Helyesebben, az önkormányzat szervezte az utat, az egyik dolgozó el is ismerte. A nyírkércsi polgármester azonban azt állítja, ők nem szerveztek ilyet. Itt valaki megint hazudik. A tények nem igazán a falu első emberét igazolják. A hatalmas ellentmondásra Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet a Facebookon. “A nyírkércsi polgármester szerint az önkormányzatuk nem szervezett utazást a “Békemenetre”. Ez azért furcsa, mert a faluban szórólapot szórtak ki a polgi nevében arról, hogy az önkormányzat utazást szervez a “Békemenetre” és ezt az önkormányzat egy alkalmazottja telefonon meg is erősítette. Három…
Tovább olvasomNem sokkal korábban távozott Mészáros Lőrinc exfelesége az álomesküvőt szervező cég éléről
Kelemen Beatrix már nem vehetett részt volt férje újranősülésének előkészítésében és lebonyolításában. Így már csak két cég élén találhatjuk meg a nevét. Augusztus vége óta nem Mészáros Lőrinc volt felesége az ügyvezetője az Alcsútdobozi Arborétumot üzemeltető és ott esküvőket is szervező cégnek, a Puskás Akadémia Sport Hotel Kft-nek – írja az Mfor. Távozása tehát egy hónappal előzte meg Mészáros éppen itt megtartott esküvőjét Várkonyi Andreával. Ez egyben azt is jelenti, hogy Kelemen Beatrix már csak két cég élén áll: a Life TV mögött álló Media Vivantis Kft. tulajdonosa és igazgatósági elnöke,…
Tovább olvasomA kilátogatók óriási káoszt tapasztaltak a kecskeméti repülőnapon
Felháborítónak tartják a szervezést, hogy több száz kilométernyi utazás és több órás araszolás után a parkolóig sem jutnak el és inkább feladják. Nyolc év után rendeznek újra repülőnapot Kecskeméten, de a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató hivatalos Facebook-oldalán több kommentelő és az egyik olvasó is arra panaszkodik, hogy délelőtt szinte lehetetlen volt eljutni a parkolókig. A Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság már tegnap közölte, hogy nőhet a menetidő és torlódás is kialakulhat Kecskemét környékén az esemény miatt. Az Index egyik olvasója az előre kifizetett belépővel, autópálya matrica vásárlással, kétszáz kilométeres utazás és három óra dugóban…
Tovább olvasomA szervezés csúcsa: Egy hölgy négy védettségi igazolványt is kapott, de mindegyik érvénytelen
Ugye mondanunk sem kell, magyarországi a történet. Négyszeri kérvény ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott igazolványt küldte el egy zuglói idős nőnek – számolt be róla az ATV Híradója. Kiss Béláné Irén a csatornának elmondta, az első védettségi igazolványa után majdnem minden hónapban kapott még egy kártyát, közel három hetenként, de a lejárt személyi igazolványszám miatt sajnos egyik sem érvényes. A zuglói nő jelezte a problémát Budapest Főváros Kormányhivatalának, de az ATV Híradó szerint ott az önkormányzathoz irányították, ahol egy reklamációs papírt töltettek ki vele. „Két hét után…
Tovább olvasomVasárnap ismét zsongott Lillafüred
Remek programok várták a látogatókat, pedig a járvány miatt igen sebtében kellett megoldani a szervezést. A Zsongó Lillafüred célja, hogy minél többen ismerkedjenek meg minél több sportággal, és válasszanak közülük mindennapjaikra. Egész nap volt cselgáncs, természetjáró, atlétika, karate, sakk, kerékpáros, birkózó és ökölvívó program. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ingyenes egészségügyi méréseken és bűnmegelőzési tanácsadáson is részt lehetett venni. A sport- és kulturális program szombati ünnepélyes megnyitóját Mészáros János, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke tartotta, majd három óvoda műsorát láthatták a jelenlévők. A Csiribiri Együttes után a Miskolci Spider Mentőcsapat, majd…
Tovább olvasomNem érzik a helyzet súlyát – rengeteg illegális bulit szerveznek a fiatalok titokban
A közösségi oldalakon szervezik meg ezeket a bulikat, pedig ezek mind újabb és újabb fertőzési gócpontok lehetnek. Van, ahol vendéglátóhelyek is benne vannak a szervezésben. – Felháborít, hogy amíg én itthon kuksolok a járvány idején, és várom, hogy végre megkapjam a védőoltást, mások illegális bulikat szerveznek úgy, hogy a legalapvetőbb biztonsági előírásokat sem tartják be – panaszolta Takács Zsófia miskolci fiatal, aki jelenleg a fővárosban tanul egyetemen. Mint mondta, hónapokkal ezelőtt arra lett figyelmes, hogy volt gimnáziumi osztálytársai olyan fotókat posztolnak, amelyek mind házibulikban készültek. Összeölelkezve, pohárral a kezükben, vidáman…
Tovább olvasomÉletet menthet, ha vért ad, Miskolcon is várják az önkénteseket
Ma folytatódik a kétnapos program megyeszékhelyünkön. Negyedik alkalommal várták a civil véradókat Miskolcon, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület és a Vérellátó Szolgálat közös akcióján – írja a Minap.hu. A kétnapos eseményt egy országos programsorozathoz kapcsolódva hirdették meg e hét szerdára és csütörtökre. Helyszíne a Széchenyi utca 12. szám alatt található Bűnmegelőzési Centrum, amit a Polgárőr Egyesület bocsátott a szervezők rendelkezésére. A véradást azért tartja meg ismét az egyesület, mert a koronavírus-járvány idején is biztosítani kell az életmentő vérkészítményeket.A helyszínére – az eddigi visszajelzések alapján – 2 nap alatt körülbelül 40…
Tovább olvasomHadházy: A kormány látványosan hazudik, a valós járványhelyzet sokkal rosszabb, mint amit bevallanak
Az általában kormánykritikus független képviselő durva kijelentéseket tett a jelenlegi járványügyi kezeléssel kapcsolatban. Hadházy Ákos szerint óriási probléma, hogy a kormány és személyesen Gulyás Gergely is a szemünkbe hazudik, mindezt úgy, hogy az orvosi kamara állításait hazudtolják meg. Mindenáron úgy állítják be, hogy minden rendben. A képviselő saját Facebook-oldalán tette közzé felháborodását. “Hihetetlen és egyben tragikus, ahogyan a propaganda próbálja elhazudni a helyzet súlyosságát. Az is durva, ahogyan Gulyás hazudik, de ahogyan az Országos Mentőszolgálat próbálja saját bajtársainak agyát mosni, az is egy új szint. Persze nagyon sok üzenetet kapok…
Tovább olvasom