Abban nincs igazán egyetértés, hogy a tavalyi variációt kedvelték jobban a látogatók, vagy például a tavalyelőttit.
A szervezők pénteken világgá kürtölték, hogy idén is mindenkit szeretettel vár a Lillafüredi Mesebirodalom. Egészen pontosan november 27-e és december 14-e között vehetünk részt ebben a különleges előadásban. Az éppen megújuláson áteső weboldalról kevés információ derül ki, de az elmúlt évben volt néhány megkötés.
Figyeljünk arra, hogy a Mikulásvonat kizárólag Miskolc, Dorottya utca és Lillafüred között közlekedik és az út során, egyéb megállóhelyeken nem áll meg. A vonatokra közbenső állomásokon le- és felszállni a szoros menetrend miatt nincs lehetőség.
Az előadások helyszíne változatlanul a Mesebirodalom – tehát a Lillafüredi park (bejárat a Park büfé mellett). A program szabadtéri, viszont az előadások fedett, ültetett helyszíneken kerülnek megrendezésre. Tavaly ezekre volt érdemes odafigyelni és jelenleg nincs arról hírünk, hogy ebből megváltozott volna bármi. Még bő másfél hónap és újra megtelik élettel a Lillafüredi Mesebirodalom.
Hogy a látogatók mit szeretnének? Erről már a hozzászólások között is megoszlott a vélemény. „Reméljük, a tavaly előtti rendszer lesz a mesebirodalomban nem a tavalyi…” „Nagyon várjuk. Nekünk a tavalyi jobban tetszett mint a tavaly előtti” – írták ketten.
„Én jó pár évvel ezelőtt dolgoztam a Mikulás vonaton és 1000-szer jobb volt, sajnálom, hogy már nem olyan.” „Idén is csak két előadás lesz? Mert az elég nagy csalódás volt” – egy újabb kritikus vélemény. De a legtöbben egyszerűen annyit írtak, hogy nagyon várják már. Ezek után december közepéig mindenki eldöntheti majd, hogy idén tetszett-e, de egy kísérletet mindenképp megér mindkét tábor számára.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
