Elemzésünkben megvizsgáltuk, hogy a 2021-es év során milyen változások következtek be az ingatlanpiacon országszerte. A használtan eladó kertes házak, tégla- és panellakások és albérletek árváltozásait követtük nyomon a tavalyi év során, különös tekintettel a fővárosi és miskolci ingatlanokra. Az ingatlanpiacon tapasztalt változások elérkeztek arra a pontra, ahol a kereset növekedése már nem tud lépést tartani az ingatlanok drágulásával. Az eladásra meghirdetett családi házak és téglalakások átlagos négyzetméter ára egyaránt ötödével nőtt, míg a panellakások esetében is kétjegyű változást láthattunk: 2021 decemberében januárhoz képest átlagosan 12%-kal kértek magasabb árat. A budapesti…
Tovább olvasomCímke: statisztika
Autóutasként haltak meg a legtöbben a balesetekben
2020-ban 1956 óta a legkevesebb baleset történt a magyar közutakon, 2021-ben pedig csupán 2,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest a balesetek száma. Azonban a halálos kimenetelű tragédiáké több mint háromszor nagyobb mértékben, 8,4 százalékkal emelkedett. A 2020-as évvel összevetve ráadásul 16 százalékkal több volt az áldozatok száma, és az is feltűnő, hogy sokkal több utasáldozatot követeltek e szerencsétlenségek, mint korábban bármikor. Szakértők szerint ők jellemzően nem voltak bekötve, az ütközés hatására kirepültek az autóból, és fának, falnak, az úttestnek csapódtak, illetve a jármű alá szorultak.
Tovább olvasomA magyar álláskeresők átlagosan 490 nap alatt találnak munkát
Általgosan 16 hónapba, 490 napba telik munkát találni Magyarországon – írja a 444.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat decemberi adataira hivatkozva. A lap emlékeztetett, hogy bár a foglalkoztatás a kormányzat szerint rekordokat dönt, a képet a hosszú álláskeresési időszak mellett az is árnyalja, hogy az álláskeresők 40,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott, a tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 16,8 százalékos növekedés látszik az egy évvel korábbi adathoz képest. Tavaly augusztusban az Mfor.hu azt írta, rekordnak számít, hogy átlagosan 14,6 hónapba (445 nap) telik munkát találni Magyarországon. Akkor a gazdasági lap felidézte:…
Tovább olvasomJelentősen nőtt a rendszeres alkoholfogyasztók száma
A diplomások között nőtt leginkább a nagyivók aránya tíz év alatt: a számuk gyakorlatilag megduplázódott 2009 és 2019 között – írta a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. A teljes népességre vetítve 2009-ben 2,9 százalék volt a rendszeres alkoholfogyasztók aránya, de 2019-re ez már 6,1 százalékra növekedett. Eközben az alkoholt ritkán fogyasztók aránya csökkent a diplomások között: korábban 24,5 százalékuk vallotta magáról, hogy egyáltalán nem iszik alkoholt, 2019-ben már csak 16,6 százalék számított közöttük absztinensnek. A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között már nincsenek ilyen jelentős változások az említett tíz…
Tovább olvasomZávecz: A legfrissebb felmérés szerint még mindig vezet az ellenzék, de jön fel a kormánypárt
A Závecz Research legfrissebb felmérése szerint a Fidesz és az ellenzék támogatottsága is nőtt novemberben, ugyanakkor az ellenzékiek kicsivel többen vannak, írja a Telex. A teljes népesség körében októberben 34 százalékon állt a kormánypárt, jelenleg 37 százalékon. Második helyen még mindig a Demokratikus Koalíció van a novemberi 13 százalékot követően most 12 százalékkal. A Jobbik támogatottsága szeptember óta csökken, jelenleg kilenc százalékon áll. Az MSZP-t változatlanul hat százaléknyian támogatják. A Momentum négy százalékról öt százalékra növelte táborát. Az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak is két százalékot…
Tovább olvasomHetven százalékra nőtt az átoltottság országosan, Borsod a második legoltatlanabb megye
Az egész országban tovább nőtt, a jelenleg beoltható 12 év feletti lakosság körében 69,7 százalékos az átoltottság, amihez az oltási akció jelentősen hozzájárult – közölték a koronavirus.gov.hu-n. Az átoltottság továbbra is Pest megyében a legmagasabb, 75,4 százalékos. Fejér megyében a lakosok 72,4, Budapesten pedig 71,1 százaléka oltatta be magát. A legalacsonyabb átoltottságú megye Jász-Nagykun Szolnok (61,5%), Borsod-Abaúj-Zemplén (63,4) és Hajdú-Bihar (63,9).
Tovább olvasomVisszacsúszott Magyarország az EU digitális fejlettségi rangsorában
Romlott Magyarország helyzete az EU digitális fejlettségi rangsorában 2021-ben, ugyanis 3 helyezést is visszaesett a rangsorban – írja a Quibit. Míg 2020-ban a 21. helyen voltunk 28-ból, idén viszont már csak a 23. helyre tudott felkerülni az ország. Ez két pozíciót jelent, viszont a brexit miatt már csak 27 ország szerepel a listán. Az Európai Bizottság 2014 óta vizsgálja a tagállamok digitális gazdaságban elért eredményeit, és ezeket minden évben közzé is teszi a DESI-ről (digitális gazdasági és társadalmi mutató) szóló jelentésében. A jelentés arra mutat rá, hogy egyes országok lakosai milyen digitális készségekkel…
Tovább olvasomAz EU-s átlaghoz képest alig költ a kormány egészségügyre, miközben hatalmas a halálozási arány Magyarországon
A gyógyító-megelőző közkiadások alapján Magyarország az OECD második leginkább alulfinanszírozott egészségügyi rendszerét működtette a 2010-es években. A forráskivonás nominálisan a 2006-os megszorításokkal kezdődött, amely akkor a GDP nagyjából két százalékával csökkentette az egészségügyi kiadásokat, a tendencia a GDP százalékában mérve folytatódott az elmúlt évtizedben is. Nem csoda, hogy nálunk található az egyik legmagasabb magánfinanszírozási arány az egészségügyben. Ennél is szomorúbb, hogy a megelőzhető és gyógyítható halálesetek száma évente 20-35 ezer között becsült, ezzel az ötödik legrosszabb az EU-ban. Összehasonlításképpen az évente történő halálesetek átlagos száma 130 ezer körülire tehető. A…
Tovább olvasomEurópában Magyarország az első netező nyugdíjasokban
A magyar nyugdíjasok kevés figyelmet fordítanak magukra, s ezért igen rossz egészségügyi állapotban vannak európai kortársaikhoz képest. Meglepő viszont, hogy a magyar nagymamák és nagypapák a kontinens élbolyában vannak a digitális fejlettség terén – írja az Index az Eurostat felméréséből. Az Eurostat felmérést készített többek között az Európai országok lakosainak átlagéletkoráról, az idősek internethez való kapcsolatukról, valamint a nyugdíjasok egészségéről. A felmérés szerint Európa populációjának 20,6 százaléka 65 éves vagy annál idősebb, Magyarországon ugyanez az arány 19,9 százalék. A hazai nyugdíjasok 6,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy túlzsúfolt háztartásban él, például több generáció lakik egy…
Tovább olvasomEzer fölött az új koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt
Csütörtökre 1141 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, ezzel együtt a hivatalos adatok szerint már 831 866 fertőzöttet azonosítottak a járvány kezdete óta. Legutóbb május 14-én jelentettek egy nap alatt ennél több, 1190 új fertőzöttet. A koronavírus okozta Covid–19 szövődményeibe 11 beteg halt bele, a járvány áldozatainak száma velük együtt 30 341 fő. A gyógyultak 790 127-en vannak, az előző naphoz képest 422-vel többen. Az aktív fertőzöttek száma 708-cal, 11 398-ra emelkedett. Kórházban 742 koronavírusos beteget ápolnak, 5-tel többet, mint az előző napon. Közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen; az ő számuk…
Tovább olvasom