Hárommilliárd forintot adott a kormány az FTC Groupama Arénájának korszerűsítésére – szúrta ki az Index a Magyar Közlöny december 24-i kiadásában. Az előirányzat a kiemelt kormányzati magasépítések közé került be. Bár arról egyelőre nem adott tájékoztatást a Ferencváros, mihez kezdenek a pénzzel, érdekes döntésről van szó, hiszen a stadiont hat évvel ezelőtt adták át, és összesen majdnem 15 milliárd forintba került. A korszerűsítés nem csak azért érdekes, mert a Groupama Aréna jelenleg is a legkorszerűbbek között van Európában, hanem azért, mert például összesen egymilliárd forintból Mezőkövesden egy egész új stadiont is fel…
Tovább olvasomCímke: stadion
A szociális dolgozók bérkiegészítésére nem volt pénz, de a kormány ennek négyszeresét fordította stadionokra és sportra
Mindezt csak a járványhelyzet kezdete óta. A Fidesz-KDNP-nél sajnos egyértelmű a fontossági sorrend, amiben a szociális dolgozók igencsak alul helyezkednek el. A sportba pofátlanul ömlik a pénz a nehéz járványhelyzet alatt is, pedig ennek a pénznek a töredékéből megkaphatták volna a frontvonalban dolgozó szociális dolgozók is az egyszeri bérkiegészítést. Erre hívta fel a figyelmet az LMP legutóbbi Facebook-posztjában. „A napokban derült ki, hogy a koronavírus megjelenése óta a kormány mintegy 167 milliárd forint plusz költségvetési forrást fordított sportberuházásokra: ez közel a négyszerese annak, mint amennyibe a szociális dolgozók egyszeri félmillió…
Tovább olvasomA keretösszegnél drágábban, 13,7 milliárdból épülhet az NB II.-es nyíregyházi csapat új stadionja
Bár a kormány által meghatározott keretösszeg 10,32 milliárd forint volt, a jelenleg NB II-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub új stadionjára kiírt közbeszerzési eljárás végül 13,7 milliárdos ajánlattal zárult sikeresen, írja az Mfor.hu. A beruházás kivitelezésre szeptemberben írták ki a közbeszerzési eljárást, „mely alapján egy UEFA II-es, fedett nézőtérrel rendelkező, 8150 főférőhelyes, pályafűtéssel és automata öntözőberendezéssel ellátott játéktérrel, körben rekortán futópályával rendelkező létesítményt” kell építeni, írja a lap. A munkára három ajánlat érkezett, ezek közül egy lett érvényes. Az, amit a Puskás Aréna építésében is résztvevő Épkar Zrt., és a nyíregyházi székhelyű…
Tovább olvasomLátványosan felrobbantották a toronyházat – videó
Egy új stadion építése miatt vált szükségessé a fővárosban egy hatalmas toronyépület felrobbantása. Minden a tervek szerint zajlott, a felvételek pedig látványosak lettek. Elindult a Budapesti Atlétikai Stadion építése, a majdani stadion területén ma tervezett robbantással bontották el a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ toronyházát. Néhány, a robbantásról készült videón az látszik, hogy néhány kisebb darab a Dunáig repült. De alapvetően minden a tervek szerint sikerült. A fejlesztési területen a Rákóczi hídtól a Kvassay zsilipig, valamint az új Kábelhídon át egészen Észak-Csepelig új árvízi védmű, part menti gyalogos sétányok, kerékpáros…
Tovább olvasomStadiont neveznének el Maradonáról
Az SSC Napoli bejelentette, hogy átnevezik a stadionjukat. A sportkomplexum jelenleg csak San Paolo névre hallgat, de hamarosan hivatalosan Diego Maradona nevét viselheti majd. Mivel a San Paolo név is fontos a klub tradíciói miatt, ezért valószínűleg mindkét név megmarad, és San Paolo Diego Armando Maradona stadion lesz a végső megoldás – írja a Sky Sports nyomán a hvg. A hírt Nápoly polgármestere, Luigi De Magistris és a klubelnök Aurelio de Laurentiis is megerősítette: „Ez az egyetlen helyes tiszteletadás Maradonának. Ha teljesen új stadiont építenénk, akkor is így hívnánk” – mondta de…
Tovább olvasomMiért is lenne itthon következménye annak, ha 1,5 milliárdot elszór valaki a nagy semmire és még 2,7 milliárdos tartozást is hagy?
Tudjuk, hogy Magyarországon a legfontosabb prioritás a stadionépítés. Ebben a történetben a kormány által megszavazott 3,5 milliárd forintból 1,5 milliárdot elköltöttek, majd magára hagyták a torzó stadiont, már klub sincs, a beruházó messzire távozott, de az óriási tartozást azért maga mögött hagyta. A 3,5 milliárdosra tervezett projektre eddig 1,5 milliárdot költöttek, és nagyjából 60 százalékos készültségnél tartott, amikor 2018-ban félbehagyták. A megfeneklett beruházás a helyi focicsapatot is bedöntötte, a klub 2,7 milliárdos tartozást hagyott maga után. Megnéztük a stadiontorzót, amit illegális hulladéklerakónak használnak. A szellemstadion úgy fest, mintha a munkásokat hirtelen evakuálták…
Tovább olvasomA foci mindenek felett áll – a kormány csendben még 800 milliót odatolt a pécsi fociakadémiának a járványhelyzet közepén
Az ellenzéki városok, köztük Miskolc önkormányzatától amit csak lehet, elvon a Fidesz-kormány a járványhelyzetre hivatkozva, közben azonban egy fociakadémia 2,1 milliárd helyett inkább hárommilliárdot kap a központi költségvetésből. Van egy fontossági sorrend, na. Az id. Dárdai Pál Labdarúgó Akadémia beruházás megvalósításához szükséges 800 millió forint többletforrás biztosításáról döntött a kormány, derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Bár a kiegészítő támogatást nem indokolják, úgy tűnik az eddig adott 2 168 256 000 forint kevésnek bizonyult a pécsi építkezéshez. A fontossági sorrend egyértelmű Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP számára. 444.hu
Tovább olvasomA kormány nem ad pénzt a tömegközlekedés támogatására, de új stadionra és fociakadémiára simán telik
Vegyük végre tudomásul, hogy súlyos járványhelyzet van és a kormánynak minden fillérre szüksége van a védekezésnél. Kivéve, ha új stadionról és fociról van szó, akkor nyugodtan repkedhetnek kifelé a százmilliók, milliárdok is. Miskolc is rengeteget veszít azzal, hogy Orbánék elvonták a tömegközlekedési támogatást is, de a pécsi stadion és akadémia fontosabb. A szerdai kormányülésen Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, hogy új stadion építését fogja támogatni a kormány – írja a Pécsi Újság. A politikus a lap érdeklődésére elmondta, hogy a szerdai kormányülésen két döntés született a pécsi sportfejlesztésekkel kapcsolatban. Egyrészt…
Tovább olvasomLehet népszavazás a csepeli stadionról
A Kúria ismét hitelesítette a népszavazási kezdeményezést arról, épüljön-e atlétikai stadion a Csepel-sziget északi csúcsán. A legfőbb bírósági fórum tavaly októberben egyszer már úgy döntött, lehet a kérdésben népszavazást tartani, ám a kezdeményező Kassai Dániel (volt LMP-s politikus) akkor nem kezdte el gyűjteni az aláírásokat, nyáron azonban ismét benyújtotta hitelesítésre a kérdést. A bíróság szerint az nem arra vonatkozik, hogy a Budapesti Atlétikai Stadion egyáltalán ne épülhessen meg, hanem az építkezés megkezdésének 2023. január 1-jéig történő elhalasztását célozza. A magyar főváros 2023-ban rendez atlétikai vb-t. A végzés jogerős.
Tovább olvasomAkár a DVTK stadionjában is rendezhetnek nemzetközi kupameccseket
Semleges helyszínként szerepelhet Miskolc, ha valahol a koronavírus-járvány miatt nem lehet mérkőzést játszani. Négy ország ajánlotta fel stadionjait az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) számára, hogy semleges helyszínt biztosítson a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-selejtezők számára, ha a koronavírus miatt erre szükség van. A négy nemzet közé tartozik Magyarország is, a pillanat pedig hamar bekövetkezett, a szlovén NK Celje és az ír Dundalk FC az újpesti Szusza Ferenc Stadionban csapnak majd össze augusztus 19-én. A Csakfoci pénteken arról számolt be, hogy az Újpest FC otthonán kívül még nyolc stadionban rendezhetnek selejtezőket: a…
Tovább olvasom