A kormány nem ad pénzt a tömegközlekedés támogatására, de új stadionra és fociakadémiára simán telik

Megosztás

Vegyük végre tudomásul, hogy súlyos járványhelyzet van és a kormánynak minden fillérre szüksége van a védekezésnél. Kivéve, ha új stadionról és fociról van szó, akkor nyugodtan repkedhetnek kifelé a százmilliók, milliárdok is. Miskolc is rengeteget veszít azzal, hogy Orbánék elvonták a tömegközlekedési támogatást is, de a pécsi stadion és akadémia fontosabb.

A szerdai kormányülésen Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, hogy új stadion építését fogja támogatni a kormány – írja a Pécsi Újság.

A politikus a lap érdeklődésére elmondta, hogy a szerdai kormányülésen két döntés született a pécsi sportfejlesztésekkel kapcsolatban. Egyrészt határoztak arról, hogy a kabinet támogatja, hogy állami forrásból új stadion épüljön a városban, másrészt a Dárdai Labdarúgó Akadémia befejezésére 800 millió forintot biztosítanak a központi költségvetésből.

A stadionnal kapcsolatban egy kormány-előterjesztés tartalmazza majd a részleteket. A dokumentum része lesz többek között a megvalósíthatósági tanulmány a helyszínnel és a várható költségekkel együtt. Az újabb pénzszórást egyébként egy magyarországi sportnapilap olyan felütéssel tálalta, hogy “végre teljesül a pécsi szurkolók vágya”. Igen, végül is így is hozzá lehet állni.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek