Tragikus tűzeset történt szombat délután a Miskolctól északra fekvő településen, de az első döbbenet után már a megmaradt falak megóvása és a radostyáni református templom újjáépítése került a középpontba. A gyülekezet otthon nélkül maradt, de az istentiszteleteket így is megtartják, közben pedig országos adománygyűjtés is indult.
Tovább olvasomCímke: magyar református szeretetszolgálat
Nehéz sorsú borsodi diákokat segíthetünk az iskolakezdésben
Az iskolakezdés minden évben jelentős anyagi terhet ró a családokra, idén azonban a gazdasági nehézségek és a takarékoskodás kényszere tovább nehezíti a helyzetet. Bár sok család a hónap végén megkapja a tanévkezdést segítő állami támogatás első részletét, ez számos rászoruló számára továbbra sem fedezi az iskoláztatás költségeit. A Magyar Református Szeretetszolgálat ezért idén is országos adománygyűjtéssel és tanszerosztással igyekszik enyhíteni a legnehezebb helyzetben élő gyermekek terheit.
Tovább olvasomKözösségi tanulóház nyitotta meg kapuit Ózdon
Az ózdi és környékbeli, nehéz körülmények között élő fiatalok szociális felzárkóztatása érdekében közösségi tanulóházat alapított a borsodi városban a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Tovább olvasomJubileumi lakásátadás Miskolcon a Lakhatás Világnapján
A Lakhatás Világnapján, 2024. október 7-én délután 3 órakor jelentős mérföldkőhöz érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által alapított MR Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. A szervezet Miskolcon, egy Árvíz utcai háztömbben adja át kétszázadik bérlakását egy rászoruló családnak.
Tovább olvasomRászorulókon segítenek a reformátusok Borsodban
Több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen is kiemelten támogatja a hajléktalanok segítését a Magyar Református Szeretetszolgálat a Felebarát elnevezésű program keretében. A program részeként hideg és meleg élelemmel, tűzifával, tisztító- és tisztálkodási szerekkel, indokolt esetben utalványok formájában pedig anyagi támogatással is segítik a nélkülöző családokat, a hajléktalanokat és az időseket.
Tovább olvasom